Aktuális

Évente két hetet sminkelik magukat a nők

Hu-Zo, H. Z.

Létrehozva: 2014.04.07.

Drágám, ma még készen leszel? Hány, de hány férfi teszi fel a költői kérdést asszonykájának, miközben már indulniuk kéne. A finom szemrehányásra most egy tudományos magyarázat is született. A nők évente kerek két hetet töltenek el sminkeléssel, frizuraigazítással és hasonlókkal. Számukra a tökéletes külső mindennél fontosabb.

A Today/Aol nevű cég néhány napja tette közzé Amerikában Ideal to Real Body Image közvélemény-kutatásának eredményeit. Eszerint a nők átlagosan napi 55 percet foglalkoznak a külsejükkel. Ha ezt felszorozzuk, kiderül, hogy évente mintegy két hetet fordítanak megjelenésükre.

A legmegdöbbentőbb mégis az, hogy a nők 67 százaléka jobban aggódik a kifogástalan megjelenéséért, mint az egészsége, a szakmai sikerei, a pénzügyei, vagy éppenséggel a családi kapcsolatai miatt.

Hien számára is rendkívül fontos a kifogástalan megjelenés. – Nálam nagyon nehéz szétválasztani a külsőt a szakmaiságtól, hiszen utóbbi része az is, hogy jól nézzek ki – mondja a Borsnak az énekesnő. – Persze, ha választani kell, hogy még egy kis smink, vagy időben megérkezés a koncertre, akkor nem kérdés, hogy a pontosságra szavazok – teszi hozzá Hien.

A tökéletes külső azonban sokszor már nem érhető el egy kis sminkkel vagy frizuraalakítással. Ilyenkor lép be a képbe a plasztikai sebész. – Teljesen indokolt, hogy a nők foglalkoznak magukkal. Régen sem volt ez másképp, elég a fűzőket említeni – mondja a Borsnak dr. Sas György. A plasztikai sebész szerint mindig is igyekeztek vonzóak lenni a nők. Erről tanúskodik sok híres festő képe is.

– Mi különféle beavatkozásokkal igyekszünk a biológiai órát lassítani. Manapság az arckezeléseket kérik a legtöbben. Ebbe beletartozhat a szemhéjplasztika, a ráncok eltüntetése, vagy éppen a „lógó arc” megszüntetése. Az arckezelést követi a mellplasztika és a zsírleszívás – magyarázza dr. Sas György plasztikai sebész főorvos.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól