Aktuális

Horror: élő páciens szerveit akarták kivenni az orvosok

Bors

Létrehozva: 2014.04.05.

Ennél iszonyatosabb rémálmot elképzelni sem lehet: a stroke után lebénult férfi végighallgatta, hogy a kórházban az orvosok arról beszélnek, melyik szervét veszik ki adományozásra. Szerencsétlen nem tudott megszólalni, hogy tiltakozzon.

A 43 éves Jimi Fritze súlyos szélütést kapott, amitől teljesen lebénult és beszélni sem tudott, a hallása azonban nagyon is ép maradt. Épp ezért teljes pánikban hallgatta végig, amint az orvosok az ágya felett azt mondják a családjának, hogy semmi esélye a túlélésre, és azon tanácskoznak, melyik szerveit vegyék ki adományozásra.

A szerencsétlen beteg, akiről mindenki azt hitte, hogy eszméletlen, teljesen a tudatánál volt, csakhogy sem moccanni, sem megszólalni nem bírt, miközben belül üvöltött az iszonyattól - írja a Daily Mail.

A családtagok a végső búcsúra gyűltek össze a svéd férfi ágyánál, miután az orvosok azt állították: az agyáról készült felvételek szerint Fritze-nek semmi reménye sincs a felépülésre. Ekkor hangzott el a horrorfilmbe illő beszélgetés, amiről mindenki azt gondolta, hogy a szélütött beteg úgysem hallja. 

Az orvosok borús jóslatai ellenére Fritze igenis felépült, miután a családja nem mondott le róla ilyen könnyen, és más szakember véleményét is kikérték.

Kiderült, hogy bár súlyos, de egyáltalán nem kilátástalan a helyzet, és három hét múlva a férfi már volt annyira jól, hogy kommunikálni is tudott, és közölni tudta a családjával, milyen borzalmat élt át.

További két évbe telt, míg Fritze annyira felépült, hogy újra mozogni és beszélni tudjon. Most pedig be akarja perelni a sahlgrenskai kórházat a hanyagságuk miatt, és mert megszegték azt az alapszabályt, hogy szóba sem kerülhet a szervdonáció, amíg valaki nem agyhalott.

„Ha nincs ez a másik orvos, akkor a kórházban simán hagytak volna addig feküdni, amíg a szervezetem fel nem mondja a szolgálatot?" - írta panaszlevelében a férfi, akit máig kísért az iszonyú rémálom, amit a valóságban kellett átélnie. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145086_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579309
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól