Sport

F1-es álmokat dédelget a tini kamionos

csb

Létrehozva: 2014.04.03.

Major Benedek, akit a Nemzetközi Automobil Szövetség tavaly az Év újoncának választott, a májusban rajtoló kamion Eb-sorozatban már a legjobb hatba kerülést célozza meg. Titkos álma a Forma–1.

Hatévesen látott egy életrajzi filmet Michael Schumacherről, és azonnal eldőlt a sorsa. Major Benedek ugyanis megfogadta: autóversenyző lesz. Szerencsére a szülei nem gördítettek akadályt a terve elé, így gokartozni kezdett. Hat évig nyüstölte a miniautót, majd gyorsasági autózásra váltott, s ott is lehúzott három szezont.

A kamionozást tavaly próbálta ki, s ezzel nemcsak az európai mezőnyben, de az egész világon ő lett a szakág legfiatalabb pilótája. Ám gyorsan bebizonyította, érdemes volt a kezébe adni az öt és fél tonnás gép volánját, hiszen négy futamgyőzelmet is szerzett – összetettben tizedikként zárt –, és az idény végén megkapta az Év újoncának járó különdíjat.

– Az idén már merészebb vagyok, a legjobb hatban szeretnék végezni. Megkaptam a gyári pilótáknak járó erősebb, A-motort, így elvileg a kamionom is gyorsabb lesz, majd a teszten elválik, mennyivel – mondja a tini tehetség, aki épp egy háromnapos spanyolországi gyakorláson vesz részt. Még szerencse, hogy a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tolerálják a hiányzásait.

– A suliban természetesen tudják, hogy kamionversenyeken indulok, és mindig érdeklődnek, hogy sikerült. Az osztálytársaim közül már több jelentkező is akadt, aki szívesen beülne mellém, de még nem volt rá lehetőség, hogy vigyem őket egy kört a Hungaroringen – teszi hozzá.

S hogy miért éppen kamion? Szerinte ilyen idősen a legjobb terep a fejlődésre. Ám nem akar végleg itt lehorgonyozni, huszonöt éves korára a száguldó cirkuszig akar jutni.

– A Forma–1 az álmom – jelenti ki. – A példaképeimet, Michael Schumachert és Kimi Räikkönent is innen választottam.

Addig még hosszú az út, de kabalája, Lóri, a plüsspapagáj eddig is mindig segítette. Akkor is, amikor szeptemberben Zolderben frontálisan ütközött a betonfallal, mert a gép ugyan tropára ment, ő ép bőrrel megúszta a csattanást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141978_auto_resized.jpg
origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145995_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja