Celeb

42 évesen vár babát Fésűs Nelly

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2014.04.03.

Csodaként éli meg Fésűs Nelly és párja, Vajtó Lajos a szeptemberben érkező babájuk fogantatását. A 42 éves színésznő és az 54 esztendôs üzletember ugyan nem tervezte a közös gyermeket, de most annál jobban várják a születését.

Igazi szerelemgyerek növekszik Fésűs Nelly pocakjában. A babát egyáltalán nem tervezte a színésznő és párja, Vajtó Lajos, így valódi meglepetésként érte őket a fogantatás. A pár két és fél éve él együtt és mivel mindketten túl vannak már a negyvenen, és mindkettejüknek van saját gyermeke, úgy gondolták, hogy nem lesz már közös babájuk.

Ám az égiek másként rendelkeztek. A Bors információi szerint a színésznő már túl van a harmadik hónapon, és azokon a kötelező orvosi vizsgálatokon is, amelyek nagyon fon­tosak a terhesség első harmadában. Szerencsére aggodalomra semmi ok. Az eredmények azt mutatták, hogy minden a legnagyobb rendben van a kicsivel. A páros pedig földöntúli boldogságban úszik.

– Az életkorom miatt én már nem akartam babát – mesélte a Bors munkatársának az 54 éves Vajtó Lajos. – Mikor Nelly közölte velem a hírt, hirtelen nem is tudtam mit mondani, csak azt kérdeztem: „nem vennénk inkább egy lovat?” – humorizált a férfi. – Érveltem, de hiába, hárman élünk együtt Nellyvel és a kislányával, Csengével, vagyis komoly nőuralom van. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nálunk nincs nemi cenzus. Az lesz, amit a lányok akarnak.

– Természetes, hogy rettenetesen örülök a kis jövevény­nek, számomra halmozottan nagy dolog az érkezése. Decemberben temettem el a szeretett édesanyámat – mondta immár komoly hangon Vajtó. – Az rettenetes időszak volt számomra, januárban pedig megtudtam, hogy gyermekem születik. Ha fiú lesz a pici, ha lány, az biztos, hogy az édesanyámat fogom keresni benne. De kár is tagadnom, fiút várok, egy sasnak nem lehet veréb a fiókája! – tette hozzá ismét viccelődve.

A büszke papa kisfiút szeretne
 

A párbeszédet mosolyogva hallgató Fésűs Nelly csak ezek után szólal meg.

– Egy igazi csodának tartom, ami velünk történik. Az elején persze voltak félelmeim. Negyvenéves elmúltam, ilyenkor azért több dolog is közbe jöhet, főleg az elején, ezért nem is akartam megosztani addig a nagyvilággal a hírt, amíg azt nem mondták az orvosok, hogy minden rendben. Szerda délelőtt tudtam meg, hogy makk egészséges a kicsi, akinek a nemét még nem lehet tudni, de talán mindegy is – mondta, miközben boldogan a szerelmére pillantott. – Nem terveztük, de kimondhatatlanul várjuk, hogy megérkezzen.


Kismamák túl a negyedik ikszen

Immár Fésűs Nelly is beáll azoknak a kismamáknak a körébe, akik negyven fölött vállaltak babát. Köztük Madonna, aki 42 évesen szülte a kisfiát, Roccót. Marcia Cross a Született feleségek sztárja 45 esztendősen adott életet az ikreinek. Halle Berryhez 42, Mariah Carey-hez 41 évesen kopogtatott a gólya. Csisztu Zsuzsa elmúlt negyven, amikor megszületett második gyermeke, Jakupcsek Gabriella 45 évesen adott életet kislányának, de aki az abszolút csúcstartónak számít még ebben az illusztris társaságban is, az Fehér Anna színésznő, aki 53 esztendôsen vált anyává.
 

Fokozott figyelmet igényel a magzat is

Az anya korának előrehaladtával a terhesség egyre nagyobb kockázatot jelent a méhen belül fejlődő magzatnak is: – A terhesség alatt esetlegesen előforduló szövődmények (kromoszóma-rendellenesség, cukorbetegség, fejlődési visszamaradás) esélye megnő a késői anyáknál, ezért fokozott figyelemmel kell végezni a terhesgondozást. De ma egyre későbbre tolódik a gyermekvállalás időszaka, ezért a második, harmadik gyerek esetében gyakori, hogy az édesanya már a negyvenhez van közelebb – nyilatkozta lapunknak egy szakorvos.

Jegyzetünk itt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek