Celeb

Fegyvernek használta a szexet VV Iza

F. Zs.

Létrehozva: 2014.04.01.

Nem váltotta be a „jó csaj” a nézőknek tett ígéretét: szex nélkül múlt el a párbaj utáni éjszaka a villában. Nem úgy, mint a frissen kiesett Charlotte-éknál: Simonnal ronggyá gyűrték a lepedőt.

Charlotte rajongói már a párbaj előtt azt hangoztatták, hogy Iza taktikából ígérte meg Krisztiánnak, hogy lefekszik vele, ha visszatér a villába. Szerintük a lány így akarta rávenni a nézőket, hogy szavazzák vissza.

A voksolók vasárnap este meggyőző különbséggel küldték vissza a szexi lányt a párbajról, de hiába várták a jutalmul beígért éjszakai „műsort”, beszélgetésen, csókon és ölelésen kívül semmi nem történt a szerelmesek között. A szex ígérete tehát talán csak hatásos fegyver volt a párbajban.

Sokan csalódottak voltak, Iza barátnői annál elégedettebbek. – Addig jó, amíg Iza nem adja oda magát – mondja egyikük. – Először is, mert szerintünk még mindig nem százszázalékosan biztos az érzéseiben, és sem magát, sem Krisztiánt nem akarja becsapni.

Másrészt nem baj, ha nem szexel a kamerák előtt, mert egy ilyen felvétel az idők végezetéig megmarad az interneten, ami a jövőben akár hátráltathatja a karrierjét. Modellként nagyon nehéz munkát kapni, vagy nemzetközi versenyeken elindulni egy ilyen videóval a háta mögött – fejtegette a lány.

Izáék csendes estéjének ellentéte volt a frissen kiesett Charlotte-ék éjszakája, náluk forrt a levegő.  – Nagyon régóta vártunk erre a pillanatra mindketten, olyan jó volt újra megölelni az én Charlotte-omat! – nyilatkozta a Borsnak VV Simon.

– Egész éjszaka beszélgettünk, rengeteget nevettünk, minden szóba került közöttünk. Szinte egy percet sem aludtunk, és ahogy az lenni szokott egy párkapcsolatban, intim pillanatokat is megéltünk. Úgy érzem, a szerelmünk semmit nem változott, ugyanúgy lángol, így most szinte minden percet együtt töltünk. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő, reméljük, csupa jó dolgot! – mondta a fiú.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146975_auto_resized.jpg
origo.hu

Figyelmeztetést adott ki a SPAR, visszahívtak egy kedvelt élelmiszert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713625512
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146482_auto_resized.jpg
life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145581_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713625512
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713625512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713625512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713625512
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?