Celeb

Szabó Zsófi nehezen viseli szerelme kirúgását

Sz. B.

Létrehozva: 2014.03.29.

Nem csak főnöke, a szerelme miatt is aggódhat Szabó Zsófi, miután a TV2 megvált Nagy Tamás producertől. Pánikhangulat ugyan nincs, de nagy a szomorúság a stúdióban – tudtuk meg egy stábtagtól.

Nagy Tamás Grande, a Jóban Rosszban producere és a TV2 március 25-én szerződést bontott. A hír sokkolta az egész stábot, ahogy nevezik magukat: a családot. A váratlan bejelentés után a legtöbben megdöbbenésükről beszéltek a Borsnak, az érintett és szerelme azonban nem nyilatkozott.

– Nem szeretnék a történtekről beszélni – hárította kérdésünket a producer, majd hozzátette, köszöni, jól van. Párját, Szabó Zsófit nem értük utol, ő a közösségi oldalán egy Szabó T. Anna-verssel írta le gondolatait. „Elmész egy helyről, ahol boldog vagy éppen, keresel mást, ahol majd boldog lehetsz. De csak veszíthetsz mindenféleképpen: a múltadról a változás lemetsz.”

A Borsnak egy stábtag elárulta, milyen hangulat uralkodik a stúdióban:

– Nehéz hetünk van, de forgatni kell, mindenki próbál előre nézni. Pánikhangulat nincs, mert a csatorna biztosította a stábot arról, hogy minden megy tovább, nincs veszélyben a sorozat, de nagy a szomorúság – kezdte a neve elhallgatását kérő informátor. – Zsófi is nehezen viseli ezt a helyzetet, éppen úgy, mint a többi színész. Annyi szerencséje van, hogy most olyan jeleneteket forgatunk, amelyek nem vidámak, így nem kell nevetgélnie a kamera előtt. Neki abból a szempontból nehezebb, hogy nem csak a főnöke, hanem a párja miatt is aggódik.

Nagy Tamás Grande és a TV2 szerződést bontott. Már nem ő a Jóban Rosszban producere.

 

A stábtag hozzátette, hogy nem tud múlt időben beszélni főnökéről: – Még azokat a jeleneteket, történeteket forgatjuk, amelyeket ő álmodott meg, ezért is nehéz. És még ő volt az, aki a stábot vigasztalta. Nagyszerű főnök!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144875_auto_resized.jpg
origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144051_auto_resized.jpg
vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713560111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt