Aktuális

Már nem kutatja a boldogságot a magyar állam

Létrehozva: 2014.03.27.

Véget ért egy fontos korszak a honi politikai életben: a nemzetgazdasági minisztérium megszüntette a Boldogságkutató műhelyét – tudta meg a Bors. A tárca átszervezéssel indokolta a lépést.

Van, ami sosem változik: az Ipsos közvélemény-kutató éves felmérésében Magyarország rendre a legboldogtalanabb államként végez. A legutóbbi, idén év elején publikált jelentés szerint idehaza mindössze az emberek 53 százaléka érzi magát boldognak.

Lesújtó eredmény, hiszen még a tüntetésektől hangos Brazília és a szabadságjogokat gyakran tipró Kína is köröket ver hazánkra.

Ezért is volt üdvözlendő, amikor két éve kiderült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban megalapították a Boldogságkutató műhelyt. Lapunk akkor elsők között számolt be arról, hogy a műhelyben a társadalom elégedettségét, boldogságát mérik fel mind a gazdasági, mind a lakossági szempontokat figyelembe véve. Új munkatársakat nem vettek fel a munkához, de a műhelyben szociológus, geográfus, közgazdász egyaránt segítette a munkát. Eddig.

A héten megkerestük a tárcát, hogy sikerült-e valamilyen eredményre bukkanni a magyarok boldogságával, boldogtalanságával kapcsolatban, de sajnos a válasz ennél is szomorúbb volt. – Kérdéseivel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a Boldogságkutató műhely megszűnt a Tervezéskoordinációs Államtitkárság szervezeti átalakításakor – írta szűkszavúan az NGM sajtóosztálya.

A magyar kormány tehát nem kutatja tovább a boldogságot. Az államtitkárság átalakítása feltehetően akkor történt meg, amikor tavaly novemberben Komoróczki István átvette a szervezetet. Ekkor mondhatták ki a műhely végét. Hogy a döntést a dohánycégtől érkező Komoróczki, vagy maga Varga Mihály miniszter hozta-e meg, azt nem tudni.

Arra sem kaptunk választ, sikerült-e bármilyen eredményt felmutatni az elmúlt két évben, s kiderült-e: miért ilyen boldogtalanok a magyarok? Mindenesetre egy biztos: éppen egy hete ünnepelték világszerte – nem egy országban kormányzati szinten is – a boldogság világnapját. Magyarországon azonban nem csak boldogság, már műhely sincs.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715097617
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715097617
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195802_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715097617
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715097617
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715097617
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715097617
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715097617
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet