Aktuális

Együtt nyaralt áldozata családjával a molesztáló H. Antal

M. S.

Létrehozva: 2014.03.26.

Teljes bizalmát élvezte áldozata, a 15 éves Beatrix családjának H. Antal, a Soproni FAC női labdarúgócsapatának szexuális kényszerítéssel gyanúsított edzője. A férfi együtt nyaralt a famíliával.

Döbbenetes részletekről számolt be a Borsnak dr. Koszorú István ügyvéd, aki a soproni molesztálási ügy áldozatának családját képviseli. Mint arról beszámoltunk: H. Antalt a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezték, a gyanú szerint szexuálisan zaklatta 15 éves tanítványát. A Beatrix szülei által tett feljelentés szerint H. Antal simogatta a tini mellét és nemi szervét, majd telefonon is zaklatta őt.

Az ügyvéd szerint hideg zuhanyként érte a szülőket H. Antal cselekedete. – A család régóta ismeri H. Antalt, a kislány még csak kétéves volt, amikor szülei már jóban voltak a gyanúsítottal – mondta Koszorú. – Kapcsolatukra jellemző, olyan is előfordult, hogy együtt nyaraltak a férfival. Még akkor is kiálltak mellette, amikor két éve egy másik tanítványa is szexuális erőszakkal gyanúsította.

Mélységesen csalódtak benne, teljesen visszaélt a bizalmukkal, tönkretette a lányuk életét. A kislány pszichológus segítségére szorul, beláthatatlan következményei lehetnek a vele történteknek. Úgy tudom, hogy H. Antal azzal védekezik, hogy pszichés beteg.

A H.-t védő dr. Murányi Odett lapunkkal csak annyit közölt: védence kérésére érdemben nem nyilatkozhat. Lapunk információi szerint nem csak B. Beatrix, hanem egy másik focistalány is arról tett vallomást a rendőrségen, hogy a tréner molesztálta őt. Ráadásul Koszorú István szerint elképzelhető, hogy a két évvel ezelőtt bizonyítékok hiányában lezárt büntetőügy aktáit is leporolják a hatóságok.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek