Aktuális

Disszidált a Magyarországra tartó kubai artistalány

H. Á.

Létrehozva: 2014.03.25.

Veszélybe került a Fővárosi Nagycirkusz hétvégén bemutatásra kerülő műsorának egyik leglátványosabb száma. A haján függő két kubai artistalány egyike útban Magyarország felé a frankfurti repülőtéren lelépett.

A Fővárosi Nagycirkusz meghívására Budapestre érkező kubai artistaduónak csak az egyik fele érkezett meg Magyarországra. Társa szerint Daylis disszidált. – Havannában ültünk gépre, Frankfurtban volt az átszállás. Egy óránk sem volt, Daylis azt mondta: megnézi, hol kell becsekkolnunk az átszálláshoz. Elment. Később megtudtam, hogy jó helyen álltunk, ám a társam többé nem került elő. Próbáltam megtalálni, de fel kellett szállnom a budapesti gépre – mesélte a Borsnak a Capilar Duo tagja, Daramis Blanco.

Graeser Józseftôl, a cirkusz szakmai igazgatójától megtudtuk: egy Párizsban élő kubai menedzseren keresztül kötöttek szerződést a lányokkal, papírjaik rendben voltak.

– A produkciójuk különlegessége, hogy a hajuknál fogva lógnak a trapézon, úgy csinálják a mutatványt. Most veszélybe került a szombati premier is, mert egymás haját fonják be: ha ez nem sikerül akár le is zuhanhatnak többméteres magasságból. Szó szerint hajszálon függ az életük – mondta a manézsok világában csak Dodi úrként ismert cirkuszos.

A két lány három éve alkot egy párt: Olaszországban, Franciaországban és Monte-Carlóban is turnéztak már, legutóbb Svájcban jártak. Talán oda ment vissza. Daramis megpróbálja egyedül is megcsinálni a műsorszámot, de hogy ez megvalósul-e, tegnap még nem lehetett tudni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090634_auto_resized.png
origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717812
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét