Celeb

Ezért nem hatott a kínai terápia Bajorra

Bors

Létrehozva: 2014.03.24.

Nem adja fel Bajor Imre! Megtudtuk, a rákkal küzdô színésznél miért nem vált be a kínai terápia, s hogy nem tett le a gyógyulásról. Egy magyar természetgyógyász segítségében is bízhat.

Hogyan tovább? Ez a kérdés foglalkoztatja napok óta Bajor Imre rajongóit, főleg azok után, hogy a színművész megszakítva külföldi kezelését hazatért Kínából. Az ötvenhét éves Bajor barátai és családja unszolására vágott neki a tengerentúlnak, hogy előrehaladott agydaganatát egy különleges, gyógyulással kecsegtető eljárással küzdje le.

A kezelés lényege abban állt volna, hogy a beteggel egy speciális algakivonatot itatnak, majd az ennek a hatására kirajzolódott daganatsejtekbe, egy még speciálisabb lámpával oxigént juttatnak, melyek ennek következtében felszívódnak. A közel kéthetesre tervezett terápiát azonban váratlanul megszakították, Imre pedig hazautazott. Sikerült utolérnünk annak a kínai kórháznak az egyik munkatársát, ahol Bajort is próbálták gyógyítani, és arra kértük, árulja el, miért nem hatott a színésznél a szenzációs, új kezelési módszer.

– Sajnos a koponyacsonton nem hatol át a speciális fény, így nem lehetett megközelíteni az elváltozást – kaptuk a szűkszavú tájékoztatást a férfitôl.  – Tisztességesebb volt nem húzni tovább az idejét és megszakítani az itt-tartózkodását.

Információink szerint Bajor összetört a hír hallatán, de élni akarása győzedelmeskedett az elkeseredettsége felett és szeretteivel máris újabb lehetséges gyógymódok után kutatnak. A „kicsi huszár” jelenleg Balaton-parti házában, Fülén pihen. Egy közeli barátja sze­rint ugyan a színész próbál bízni az orvostudományban, és vállalna akár egy európai utazást is valamelyik jól felszerelt kórházba, de jelen helyzetben inkább az alternatív terápiák felé hajlik.

A füleiek szerint nagyon bízik egy magyar természetgyógyászban, akit csak csodadoktorként emlegetnek.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók