Celeb

Éjjel érte az infarktus Psota Irént

K. B. V., D. K.

Létrehozva: 2014.03.24.

Életveszélyes állapotban vitték kórházba Psota Irént. A nemzet színésze infarktussal került a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe, lapzártánk idején állapota már javult.

Infarktussal került szombat éjjel kórházba Psota Irén. Úgy tudjuk, azonnal megkatéterezték a mûvésznôt, és néhány napig még biztos, hogy bent tartják. – Mentő vitte be a kórházba, akut, élet­veszélyes állapotban volt. 85. életévében is nagy dohányos, és bár előzetes kardiológiai problémája nem volt, a cigaretta elősegíthette a bajt - árulta el egy informátorunk. Úgy tudjuk, a művésznő jelenleg az intenzív osztályon fekszik, hiszen az infarktus utáni 24 óra kritikus időszaknak számít.

– A művésznőt infarktussal hozták be a kórházba. A szokásos kezeléseket megkapta, a helyzethez mérten jól van, állapota stabil – mondta dr. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója.

A díva március 28-án lesz 85 éves. Az utóbbi években csak néhány embert látott vendégül otthonában, s ő maga is csak ritkán mozdult ki a lakásából. Ennek ellenére nemrégiben – ahogy a Bors megírta – kivételt tett egy fiatal énekessel, akivel egy duettet adott elő. Farkas Gábor Gábriel éppen a születésnapját ünnepelte, amikor felkerestük a rossz hírrel.

– Ez megdöbbentő! Telefonon február végén, március elején beszéltünk, derűs és jókedvű volt – értetlenkedett az énekes. – Irén valóban visszavonultan él, már nem nagyon hagyja el a lakását, mert azt szeretné, ha úgy emlékeznének rá az emberek, ahogy fénykorában színpadon állt. Amikor elvittem neki a CD-m tiszteletpéldányait, akkor is elzárkózott, mert nem akarta, hogy lássam. Viccesen megjegyezte: „Ma nem vagyok éppen partiképes…” Végül aztán behívott a lakásába, hogy aláírja a lemezeket. A virágot, amit vittem neki, gondosan elhelyezte az ágya mellett. A hosszú szárú vörös rózsa Irén kedvence – emlékezett vissza a közös munkára Gábriel.

A kollégák, hozzátartozók megdöbbentek a hír hallatán. Huszti Péter színművészt telefonon értük utol: – Feleségemmel, Piros Ildikóval nagyon szeretjük, életünk fontos része Psota Irén, rendszeresen beszélünk vele telefonon, legutóbb pár hete hívtuk. Drukkolunk neki, imádkozunk érte, s számíthat ránk!

Tordy Géza egyből azt kérdezte, melyik kórházba szállították kolléganőjét: – A kardiológiai intézetbe vitték? Akkor a szíve... Szomorúvá tesz a hír, megijeszt és végtelenül sajnálom – közölte a Borssal.

Ungvári Tamás tizenkét éven át volt a színésznő férje. – A lábával már régóta problémái voltak... Aggódom érte. De ő erős nő, és jó orvos ismerősei vannak, bízom a gyógyulásban! Bodrogi Gyula úgy tudja, Törőcsik Mari pár napja beszélt telefonon Psota Irénnel, de akkor semmi sem utalt bajra.

Több százan kívánnak jobbulást

Ol­vasóit is felkavarta a Psota Irén állapotáról érkezô hír. Alig hogy kikerült a szájtra, illetve a Facebookra a hír mi történt, percek alatt több száz hozzászóló kívánt jobbulást a színésznagyságnak. Vannak köztük olyanok is, akik azért imádkoznak, hogy Psota Irén pénteken már otthonában ünnepelhesse 85. születésnapját.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141217_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713512417
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713512417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket