Aktuális

Gergely hangszóróira ipari kémek vadásznak

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2014.03.22.

Papp Gergely hangszóróit csodálta Európa Frankfurtban, a kontinens legnagyobb fény- és hangtechnika kiállításán. A fiatalember találmánya fenekestől fordíthatja fel a világ akusztikai iparágát.

2012 tavaszán néhány pedagógus úgy gondolta, Papp Gergely jobban járna, ha az érettségi előtt a tanulás, és nem hangszórós kísérletek járnának a fejében. A diák azonban nem osztotta tanárai aggodalmát, párhuzamosan készült az Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyre.

Az élet Gergelyt igazolta: a versenyen fődíjat kapott, és az érettségije is jól sikerült. Pár hónappal később, szeptemberben Pozsonyban, az Európai Unió fiatal tudósok versenyéről már elhozta a Szlovák Szabadalmi Hivatal különdíját.      

– Ez már komoly változást hozott az életemben – mesélte Gergely. – Tavaly májusban a Magyar Innovációs Szövetség benevezett az amerikai ifjúsági tudományos világversenyre, ahol harmadik helyezést értem el. Bakson lakom, egy 2100 fős kis községben. A szüleim még mindig alig hiszik el, hogy innen ilyen messzire is el lehetett jutni. Édesapám különösen büszke rám, hiszen 13 évesen tőle lestem el a hangszórójavítás fortélyait.

– Legalább ezer szétszedése kellett ahhoz, hogy rájöjjek: egy újfajta felépítés milyen módon fokozhatná a teljesítményt. Ha megvalósul a sorozatgyártás, az új mérföldkő lenne a hangosításban. Egy mai egyszerű hangszóró teljesítményének az enyéim a háromszorosát tudják, egyötöde a súlyuk, és minőségben messze felülmúlják azokat – mondta a feltaláló, akit a legnagyobb cégek próbálnak megnyerni együttműködő partnernek.

– Ipari kémek is próbálnak megkörnyékezni, és olyan kiállításokra hívnak, amik nem elég biztonságosak, de hiába lopnák el egy hangszórómat, hogy lemásolják. Ha megbontják, szétesik a mágneskör és megfejthetetlenné válik. Szegeden egy hangszórófejlesztő cégnél dolgozom. Március közepén kint voltunk Frankfurtban a Prolight+Sound, Európa legnagyobb fény-és hangtechnikai kiállításán, és azt láttam, hogy a mi hangszóróink annyira versenyképesek a piacon, hogy úgy döntöttünk, nem adjuk el külföldre a találmányt, inkább itthon gyártjuk. Nyáron már a kész termékkel állunk elő – mondta Gergely a Borsnak.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól