Aktuális

Gázlopással vádolják Ica nénit

Hunyadi Áron

Létrehozva: 2014.03.21.

A 88 éves, beteg özvegyasszonyt azzal vádolja a Főgáz, hogy megbuherálta a mérőóráját, és lopta a gázt. Döbbenetes összeget, négyszázezer forintot követelnek tőle.

Reszketeg kézírással készült levél érkezett nemrég a Bors szerkesztőségébe. Békési Kálmánné, Ica néni azzal a kéréssel fordult hozzánk: segítsünk neki megvívni harcát a gázszolgáltatóval, amihez neki már nincs ereje. Régi, körfolyosós bérház a Ferencvárosban. Az ötödik emeleti lakás nappalijában öreg néni kuporog a kanapén. Az orvos már elment: Ica néni naponta kap infúziót, fia, György a távozásunk után oxigénpalackot hoz majd 88 éves édesanyjának.

– Ötven éve lakom itt. Egész életemben becsületesen éltem, Ilyen szégyenbe még sohasem kerültem! – kezdi megtörten kálváriáját az idős néni, aki nem szerette volna megmutatni az arcát. A történet 2007-ben kezdődött, amikor a házban vezetékcsere miatt levették, majd visszatették a mérőórákat. – Egy nagy zsákba gyűjtötték, be sem csomagolták őket. Még mondtam is, hogy tönkremennek – mondja Ica néni, akinek tavaly január óta vaskos dossziéja gyűlt össze az üggyel kapcsolatban.

– Akkor lett tízéves ugyanis a mérőóra, és cserélték le újra. A munkálatokat végző két szakember ekkor azt mondta: sérült az órán az egyik plomba. Ica néni ágyban feküdt, a fia sem volt végig ott a cserénél, és nem írták alá a jegyzőkönyvet. Később bevizsgálták az órát. – Beszéltem telefonon az ellenőrrel: azt mondta, ne aggódjak, nem bizonyítható a gázlopás. Később mégis érkezett egy négyszázezres csekk, amit ilyen címszó miatt kellene megfizetnem. Mégis miből? A kisnyugdíjamból? – fakad ki az idős asszony.

Ica néni azóta minden hivatalt megjárt. – Már nem reménykedem semmiben, de nagyon köszönöm, hogy foglalkoznak velem – mondta. A szolgáltatót megkerestük az ügyben, ha érkezik válasz, természetesen azt is közöljük.

A gázmérő nem állt meg

Részlet a szakértői véleményből: „…a méretlen vételezés (vagyis a gázlopás – a szerk.) a számlálómű látszólagos sértetlensége miatt nem bizonyítható… A gázmérő nem állt meg, a szakértői vizsgálaton mérte a rajta átáramló teljes gázmennyiséget…” 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090026_auto_resized.png
origo.hu

Hihetetlen összeget keres a pucérkodó Megan Fox-hasonmás - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711616420
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616420
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska