Celeb

Egymást okolja Pikali Gerda és Gézu

Győrik

Létrehozva: 2014.03.19.

Mégsem problémamentes a válás... Pikali Gerda és Gézu egy éve húzódó hercehurcájáról különös részleteket tudott meg a Bors. A színésznő és a férj is ugyanazt panaszolják egymásról. Még az is felmerült: az egyik fél húzza az időt, talán mem is akar válni...

Az egyik oldal

Már február elején megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Pikali Gerda és Csongrádi Géza válópere. Utóbbi ugyan nem nyilatkozik, egy ismerős azonban azt mondja: a férj válna, ő nem lehet az időhúzás okozója. Két közös gyermekük felügyeleti jogán kívül semmin nem kell osztozkodniuk: a színésznő saját otthonában él, és más vagyoni kapocs, közös vállalkozás sem akadályozza a megegyezést.

De akkor mi lehet a gond, amiért a felek mediátorhoz fordultak? Talán mégsem akar válni a színésznő? Hiszen tudjuk, korábban már kétszer fordultak vissza az utolsó pillanatban.  – Ha megegyeznek a felek, két percig tart egy válás – kezdte az ismerős. – Úgy tudom, a mediátor bevonását Gerda kérte, pedig Gézát nem kell megbékéltetni, ő hamar szeretne válni. Számára az a fontos, hogy a fiait továbbra is úgy nevelhesse, ahogyan eddig.

Korábban a Bors megírta, hogy a szülők – bár nem hivatalosan – megegyeztek, heti váltásban nevelik két kisiskolás fiukat. – Főként Gerda volt a családfenntartó, mivel egyfolytában dolgozott, Géza pedig becsülettel nevelte otthon a fiúkat. Ez eddig is megfelelt nekik, így nem értjük, hogy mire megy tovább a huzavona. Gerdának fut a szekér, bizonyára ideje sem lett több, viszont a szülők közti kommunikáció nem a legjobb.

Az ismerős szerint a fő gond, hogy a szülők között nincs párbeszéd, sőt az egyik fél semmit sem tud a gyerekekről, míg azok a másiknál töltik soros hetüket. – Ha az anyukájuknál vannak a gyerekek, fel sem hívhatják az apjukat, így Gézának a srácok mesélnek az élményeikről, amikor újra találkoznak – így az ismerős.

És a másik

Pikali Gerda a Borstól értesült arról, hogy informátorunk állításai szerint ő az, aki állítólag keresztbe tett a férjével való válási szándékának. És bár megegyeztek, hogy nem nyilatkoznak válásukról, most érthető, hogy tisztázza a helyzetet. Gerda szerint egyértelműbbé kéne tenni, hogy a válási papírok aláírása számára nem kérdés, a közös megegyezésben nem jutnak dűlőre. Ez könnyíthetné meg a válást.

– A válás folyamatban van, csak a közös megegyezés feltételeit nem tudom elfogadni, amelyeket ő támasztott. Hiába írtunk neki, nem kaptunk egyelőre válaszokat, kommunikálni pedig nem hajlandó – mondta Gerda. – Nekem a legfontosabb a gyerekeim biztonsága, és úgy nem tudom aláírni a papírt, hogy semmiféle kommunikáció nem létezik apa és anya között, mert a másik oldalról elutasítást tapasztalok.

Pikali Gerda állítja, ő válna, de előtte a fiai helyzetét akarja rendezni Gézuval

Nem tudom, mi történik a gyerekeimmel azon a héten, amikor vele vannak. Akkor vállalható, hogy egy hétig nálam, egy hétig nála legyenek, ha biztonságban tudom őket azon a héten, és következetesen tudjuk őket együtt nevelni. Na, és ez nem történik meg! Az anyagi terheket én viszem. Ezeken is van vita, mert az lenne a korrekt, ha megfeleznék a kiadásokat, de ez eddig sem így történt – magyarázta a színésznő.

Pikali szerint a férfi szinte szóba sem áll vele. – Én anya vagyok. Nem akarom a fiukat elvenni tőle, tudom, apára is szükségük van. Ha a mi szerelmünk már nem is működik, legalább a gyümölcseit, a gyerekeinket tudjuk normálisan felnevelni. Nem hiszem, hogy sokat kérnék tőle! El szeretnék válni, tiszta helyzetet teremteni – így a színésznő.

– A mediátort sem én mondtam vissza. Leszerveztem, de ő az utolsó pillanatban azt mondta, nem jön el. A gyerekek tekintetében pontról pontra szeretnénk megegyezni. És nem arról volt szó, hogy a házasságunk alatt egy kapcsolatot létesítettem, hanem egy tiszta helyzetben került az életembe Rékasi Károly.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711636513
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711636513
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711636513
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091060_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenettel hagyta hátra Magyarországot Rubint Réka és Schobert Norbi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók