Aktuális

Rémálomba fordult az internetes társkeresés

Bors

Létrehozva: 2014.03.17.

39 évesen, egy húszéves kapcsolat romjaival a háta mögött az interneten keresett új szerelmet egy háromgyerekes anya. Azt hitte, meg is találta - ám hamarosan valami olyasmi derült ki, amire legszörnyűbb álmában sem gondolt.

Rachel Dilley egy internetes társkereső oldalon próbált párt találni, miután két évtizedes kapcsolata tönkrement - írja a Daily Mail. Három tinédzser gyerek anyjaként nem igazán bízott benne, hogy megtalálja a szerelmet, de nagy örömére már a második férfi, akivel találkozott, rendkívül kellemes benyomást tett rá.

Az illető egy vele egykorú, kétgyerekes építási vállalkozó volt, aki elhalmozta bókokkal, megnevetette, és visszaadta az önbizalmát. A férfi a jelek szerint olyan komolyan gondolta a kapcsolatukat, hogy már hetekkel később felvetette: költözzenek össze.

Három hónap múlva azonban az álom keserű rémálomba fordult. Rachel egy napon egy másik nő levelére bukkant a kedvese lakásán, amelyből egyértelműen kiderült: a férfi más nővel is szexuális kapcsolatot tart fenn. A csalódott asszony szakított, ám az igazi megrázkódtatás csak ezután következett.

Miután furcsa tüneteket észlelt magán, elment a háziorvosához, aki elküldte egy HIV-tesztre. A nő nyugodt szívvel ment a vérvételre, biztos volt benne, hogy nem kaphatott el semmit, hiszen világ életében monogám volt, nem bújt ágyba fűvel-fával.

Csakhogy mint kiderült, ez nem volt igaz hűtlen exbarátjára, aki megfertőzte az Aidset okozó vírussal. Rachel teljesen kétségbe volt esve, mert meg volt győződve róla, hogy a diagnózis a halálos ítéletét jelenti. Szerencsére ma már gyógyszerekkel jól karban tartható a HIV-fertőzöttek állapota, így Rachel hosszú és teljes életet élhet, ugyanakkor a párkereséstől egy életre elment a kedve.

Az asszony ma már 48 éves, egyedül él, és nem is vágyik már társra. Azt mondja, bőven elég neki, hogy a gyerekeivel és az unokáival lehet, a férfiakkal pedig örökre leszámolt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662612
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662612
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei