Aktuális

Attól félnek, hogy Ruttner külföldre szökik

P. G. J.

Létrehozva: 2014.03.07.

Közel kétszázmillió forint letéti pénzt keresnek az ügyfelei Ruttner Györgyön – tudta meg a Bors. A jogászt tegnap – azok után, hogy de­cemberben más ügyekben vádat emeltek ellene – ismét gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vették és bilincsben vitték a fogdára.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette azt a budapesti ügyvédet, aki a megalapozott gyanú szerint 2010 és 2012 között több alkalommal kötött letéti megállapodást ügyfeleivel, majd az ügyvédi letétként átvett összegekkel később nem számolt el, hanem sajátjaként rendelkezett velük – tudatta a Fővárosi Főügyészség a Borssal tegnap.

A megalapozott gyanú szerint az ügyvéd ingatlanvásárlás fedezeteként négy ügyfelétől tíz-tízmillió forintot meghaladó összeget vett át ügyvédi letétként. Az ügyfelek által kívánt adásvételi ügyletek végül nem jöttek létre, ennek ellenére a letétbe he­lyezett összegeket a vé­-dő nem adta vissza, sajátjaként rendelkezett azokkal.

Egyéb forrásból meg­tudtuk: Ruttner Györgyöt azok után, hogy decemberben ügyvédi visszaéléssel és jelentős értékre elkövetett sikkasztással vádolták meg, tegnap egy másik ügyben különösen nagy értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás és ügy­védi visszaélés bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Ezután őrizetbe vették és bilincsben vitték a Gyorskocsi utcai fogdára. Az ügyészség indítványozta a Budai Központi Kerületi Bíróságon az ügyvéd házi őrizetének elrendelését. A Bors információi szerint az ügyész azzal indokolta a házi ôrizet szükségességét, hogy a bûncselekmény súlyára és az elkövetés értékére tekintettel fennáll a szökés, elrejtôzés veszélye.

A vád tárgyát képező és a tegnap ismertetett ügyekben összesen közel 200 millió forintot keresnek Ruttner Györgyön. A sztárügyvéd, aki korábban Stohl Andrást, Damu Rolandot és Oláh Ibolyát is védte, az ellene folyó ügyek­től függetlenül folytathatta praxisát.  – Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet – nyilatkozta lapunknak Hegedűs László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese.

– Az ügyészség intézkedéseinek ellenére Ruttner Györgyről csak jogerős bírósági ítélet dönthet. Ettől függetlenül a kamará­-nak meg kell vizsgálnia, hogy a történtek tükrében van-e szükség újabb lépésekre, miután korábban az ügyvéd ellen folyó fegyelmi eljárást felfüggesztették.

Több, magát megnevezni nem kívánó ügyvéddel beszélt lapunk munkatársa. Mindenki tőlünk hallott először a neves kolléga őrizetbe vételéről. A jogászok mélyen megdöbbentek a hír hallatán: „Úristen!” „Ezt nem mondja komolyan!” „Megbilincselték?” – reagáltak. Csak egyikük mondta, hogy az utóbbi idők történé­sei alapján várható volt az ügyészség intézkedése.

Lapunk elérte Jován Lászlót, Ruttner György ügyvédjét is, aki nem kívánta kommentálni információinkat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135305_auto_resized.jpg
origo.hu

Mutatjuk, hogy miket loptak el a belvárosi luxusüzletből - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133883_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713296712
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte