Celeb

Oszter kiborult: hagyják békén a lányomat!

Böszörményi Lilla

Létrehozva: 2014.03.06.

Oszter Sándor kiborult, amiért lánya miatta került kellemetlen helyzetbe. Alexandra ugyanis gyanútlanul vett részt a NaNee! című műsor forgatásán, ahol apja botrányáról is faggatták.

Oszter Sándor nem számolt azzal, hogy balesetével akkora port kavar, aminek már nem csak ő, de a szerettei is megihatják a levét. A Kossuth-díjas színész február közepén hajtott autójával a MOM Park falának, ami után a rendőrség előállította vér- és vizeletvizsgálatra.

A történtek után három héttel a színész lánya, Oszter Alexandra gyanútlanul vett részt a SuperTV2 legújabb beszélgetős műsorának forgatásán, ahol az egyik meghívott vendég arról kérdezte ittas volt-e az édesapja vagy sem.

A színész a történtek után teljesen kiakadt.

– Felháborít, hogy a lányomat miattam támadják. Azt sem tartom korrekt dolognak, hogy elhívják egy állítólag vidám beszélgetős műsorba, majd neki szegeznek egy csomó velem kapcsolatos kérdést. Milyen dolog egy gyereket az apja vélt vagy valós bűneiről faggatni? El a kezekkel a lányomtól! – mérgelődött a Borsnak Oszter Sándor.

Alexandra panasza azért is furcsa, mert a NaNee! című műsor szabályai szerint a játékosoknak lehetőségük van megvétózni a válaszadást. Ráadásul a szereplőkkel még az adás elején, a felvétel előtt megbeszélik, mely témakörben nem szeretnének kitárulkozni, itt lehetősége lett volna jelezni, hogy ne feszegessék a témát.

Információink szerint azonban Szandra, nemcsak az édesapjáról szóló kérdéseket nem szerette volna hallani, hanem a Berki Krisztiánnal folytatott kapcsolatára vonatkozó kíváncsiskodások elől is ki akart térni. A színész lánya még akkor sem élt vétójogával, amikor a többiek végül életének ezen szakaszáról is faggatták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570609
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570609
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570609
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570609
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt