Aktuális

Bors-teszt: csak az idősek adják át a helyet a terhes nőnek

Hunyadi Áron

Létrehozva: 2014.03.06.

Átadjuk-e a helyünket a villamoson egy terhes nőnek? – ezt tesztelte a Bors a hetedik hónapban járó Erika segítségével. A tapasztalatok azt mutatják: csak az idősebbek szolidárisak, a fiatalok a mobiljukba temetkeznek.

10.30: A Mester utcánál szállunk fel. Egy idősebb úr kisvártatva át is adja a helyét, a másik oldalon ülő két fiatal srác egyike ekkor kapcsol: az idős úrnak próbálja meg átadni az ő helyét. A Boráros téren szállunk le.

10.38: Ezúttal az ellenkező irányba, a Corvin negyed felé indulunk. Senki sem adja át a helyét: egy középkorú nő félrenéz, két fiatalabb fiú tudomást sem vesz Erikáról, és egy harmadik férfi sem foglalkozik vele.

10.45: A Corvin negyedtől folytatjuk utunkat a Blaha Lujza tér irányába. Két megállót is megyünk, a Rákóczi térig, mire feladjuk: ismét nem találunk udvarias embert. Egy idősebb úr inkább olvas, egy sapkás fiatalember és egy másik férfi sem veszi a lapot.

10.48: A Rákóczi téren ezúttal szerencsénk van: egy férfi rögtön átadja a helyét. – Leülsz? – kérdezi mosolyogva Erikától. A Harminckettesek teréig ülve utazik a kismama.

11.04: Vissza a Blaha felé. Egy sapkás fiú látványosan kinéz az ablakon... Ez már tendencia.

11.29: Kissé távolabb, a Petőfi híd budai hídfőjénél próbálkozunk. A Mester utcáig csupán egyszer jut helyhez Erika...

11.32: A Mester utcától folytatjuk, megint egy idősebb nő vizsgázik jól: még Erika után is megy, hogy odahívja a helyéhez. A Harminckettesek teréig el is beszélget a kismamával: – Mikor jön a baba? Fiú lesz vagy lány? Mi lesz a neve? – kérdezgeti. Ő a tesztünk nyertese!

11.40: Összegzés: régen a fiatalok adták át a helyet az időseknek, manapság viszont már csak az idősekben – tisztelet a kivételnek – van meg a segítőkészség. Sajnos...

A főszereplőnk

Erika 28 éves, május végére várja kisbabáját. A pocakja szépen gömbölyödik, ennek ellenére sokszor hiába várja, hogy leülhessen a villamoson.

– Általában nem adják át a helyet. A fiatal férfiak inkább félrenéznek, vagy a telefonjukon babrálnak, hogy ne kelljen észrevenniük. Az idősebbek sokkal figyelmesebbek – mondta Erika, majd a teszt kedvéért villamosra szálltunk. Nem sokat ült…

Szociológus: kikopik a szokás

Győri Péter szociológus szerint az a fajta szokás vagy norma, amely szerint az időseknek vagy a terhes nőknek át kell adnunk a helyünket, az utóbbi húsz évben elkezdett kikopni a társadalomból.

– Harminc-negyven éve akár az utastársak is szóltak volna egy fiatalembernek, hogy „nem adná át helyét?”, manapság ez már nem természetes. Teljesen még nem halt ki ez az erős íratlan szabály, de kezd eltűnni – magyarázta a szakember, aki szerint sok nyugat-európai országban ennél is rosszabb a helyzet. – Angliában például senki sem adja át a helyét, hiába híresen udvarias nép, Amerikában pedig egyenesen sértő, ha egy nőt maga elé akar engedni egy férfi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693821
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten