Aktuális

Körözött pedofilt sztárolt az RTL

Bors

Létrehozva: 2014.03.04.

A férfi megszökött a kényszer-gyógykezelésről, de a rendőrség erről nem értesítette a lakosságot. Aztán eszükbe jutott.

Vaskos botrány lett a svájci RTL egyik adásából, amelyben Christoph Eggert mutatták be – számol be a történetről a Basler Zeitung című lap. A pedofil férfi a riportban vallott a szörnyűséges tetteiről és arról, hogyan küzd beteges szenvedélye ellen. Idáig rendben is lett volna, csak utólag derült ki, hogy a férfi megszökött a kényszer-gyógykezelésről, és körözés alatt állt.

Eggert még október 25-én ítélték el, s egy baseli pszichiátriai klinikán kezelték. Januárban az orvosai úgy gondolták, annyit javult az állapota, hogy a gyógyintézet kertjében egyedül sétálgathat. A pedofil férfinak több sem kellett: február 12-én meglépett. Az RTL mentségére legyen mondva: a rendőrség ugyan kereste Eggert, de a körözést nem hozták nyilvánosságra, gondolván – nyilván a botrányt elkerülendő –, úgyis hamar elkapják.

Tudni kell: Eggert már 12 évet ült börtönben, s 2012 végén ítélték visszaesőként újabb öt esztendőnyi kényszer-gyógykezelésre. És ez a beteg elme járkálhatott a hatóságok hanyagsága miatt zavartalanul Baselben, és parádézhatott a tévében!

Ezért alighanem fejek fognak hullani a svájci rendőrségen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711712714
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711712714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek