Aktuális

Felgyújtották, nőként született újjá a meleg férfi 18+

Bors

Létrehozva: 2014.03.03.

A brit Tori Banks Russell néven, férfiként látta meg a napvilágot, ám amióta 15 éves korában bevallotta, hogy homoszexuális, rengetegen bántották őt. Ám egy agresszív támadás után, mely során szinte az egész arca megégett, megváltozott az élete, és azóta a halál torkából visszatérve boldogan él, nőként.

Tori Banks képeit nézve senki nem mondaná meg, hogy a 23 éves brit korábban férfiként élte életét. A homoszexuális Bankset ugyanis két évvel ezelőtt egy elvetemült bűnöző, Mitchell Dean mássága miatt megtámadta és felgyújtotta, melynek következtében a felső testének 30%-a megégett, és hetekig kómában feküdt.

Ám éppen ez a szörnyű támadás változtatta meg pozitívan életét, melyről a Mirror napilap vasárnapi kiadásában beszélt Banks. – Amikor felgyújtottak, az a támadás a személyiségem utolsó csíráit is kiölte belőlem, nem akartam tovább Russellként élni az életem, ő a lángokkal együtt elégett. A hosszú hónapok alatt, amit a kórházban töltöttem, rájöttem, hogy mostantól tiszta lappal indulhatok, és mivel mindig is a lányos dolgok vonzottak, úgy döntöttem, hogy továbblépek és nem leszek többé meleg férfiként a támadások áldozata. – kezdte mondandóját Banks.

Russelből most már Tori lett és 18 hónapnyi testi és lelki rehabilitáció a héten elkezdi a nemátalakító műtétek sorozatát, mellyel végre megpróbálhat újra beilleszkedni a társadalomba, immáron igazi nőként.

– Nőként végre szabadnak érzem magam, és talán ez a támadás egy jelzés volt, hogy ne dobjam el magamtól az életet. A barátaim és a szüleim is támogatják, hogy Toriként éljek, apukám azt is mondta, hogy mindegy, hogy nő vagyok vagy férfi, ugyanolyan büszke lesz rám, mint korábban. – nyilatkozta a Mirrornak Tori.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól