Celeb

Pár szavazaton múlhat DiCaprio Oscarja

Bors

Létrehozva: 2014.03.01.

A 86. Oscar-díj-átadó sztárparádéja talán minden eddiginél nagyobbnak ígérkezik. A vörös szőnyeg már a helyszínen, a szervezők csak azért imádkoznak, hogy a Los Angeles környékére lecsapó vihar ne tegye tönkre a bulit.

Már az egész világ lázban várja a téli olimpia miatt március első vasárnapjára csúsztatott Oscar-­gálát. A szervezők remélik, hogy az ­időjárás nem fogja befolyásolni a vörös szőnyeges parádét, ugyanis az előre­jelzések szerint a hétvégén az utóbbi két év legkomolyabb vihara készül lecsapni Los Angelesre.

Az előzetes intézkedéseket már megtették, a hét közepén elhelyezett, több mint 2300 négyzetméteren elterülő vörös szőnyeget letakarták, és az időjárás miatt arra is felkészültek, hogy több kamerát is áthelyeznek majd széltől óvott, biztonságosabb területre.

A díjátadó legfontosabb része kétségtelenül a legjobb film kategóriája lesz. Az egyik szavazó tag, Tony Angellotti szerint akár az is előfordulhat, hogy néhány szavazaton múlik majd a cím. A legnagyobb esélyesnek a 12 év rabszolgaság című történelmi dráma, valamint a Sandra Bullock és George Clooney nevével fémjelzett Gravitáció tűnik, de a surranópályán akár még az Amerikai botrány című alkotás is befuthat.

Eljött DiCaprio ideje?

A legjobb férfi főszereplő kategóriájában szinte mindenki Leonardo DiCaprio sikerét várja, aki A Wall Street farkasában nyújtott emberfelettit, ám az Oscar főpróbájának számító brit BAFTA-díj-átadón a 12 év rabszolgaság főszereplője, Chiwetel Ejiofor elhappolta előle az elismerést. Amerikai szak­értők szerint a vasárnapi ­Oscaron mégsem ő lehet a Titanic sztárjának igazi ellenfele, hanem Matthew McConaughey, aki a Mielőtt meghaltam-ban egy öntörvényű, vérbeli texasi cowboy HIV vírussal és az igazság­talansággal való küzdelmét mutatja be.

Színek és minták

Karen Kwinter divatszakértő szerint a hölgyek ruhaválasztását illetően az idei évben az élénk színek és minták lehetnek előtérben. – A piros, a narancs, a rózsaszín és a sárga, szerintem ezekre a színekre kell majd a legjobban figyelnünk. De persze a klasszikus és elegáns stílusnak sem fognak nemet mondani, a fehér, a fekete, az arany és az ezüst szettek ugyanis sosem mennek ki a divatból. Összességében az egyszerűség lesz az irányadó, de szinte biztos vagyok benne, hogy lesznek meglepő minták és kiegészítők is – nyilatkozta Kwinter az egyik divatlapnak.

Impozáns vendégsereg

A díjátadók héten közzétett teljes listáján a négy tavalyi nyertes, Daniel Day-Lewis, Jennifer Lawrence, Christoph Waltz és Anne Hathaway mellé csaknem ötven egykori és jelenlegi hollywoodi sztár sorakozott fel. Az est zenei részének legnagyobb attrakciója az ír U2 zenekar lesz, amely a Nelson Mandela életéről szóló film betétdalát adja elő, de első Oscar-szereplésére készül a popénekesként is népszerű színész nagyasszony Bette Midler is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632323
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089258_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632323
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632323
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók