Sport

Örökre Debrecenben marad a Sidibe család

Bors

Létrehozva: 2014.03.01.

A tündéri Aicha, a Sidibe család szeme fénye három nyelvet is megért, az apuka, a DVSC-ben focizó Ibrahima pedig beleszeretett hazánkba. Magyar akar lenni, s úgy tervezi, itt éli le az életét.

Ha minden a terv szerint alakul, Ibrahima Sidibe már nem sokáig számít légiósnak, hiszen lépéseket tett annak érdekében, hogy felvehesse a magyar állampolgárságot. A Szenegálban született labdarúgó szűk tíz éve érkezett Debrecenbe, ahova 2012-ben már úgy tért vissza, hogy ha teheti, végérvényesen marad.

Miért is hagyná ott a várost, amelyet megkedvelt, és ahol a szerettei élnek? – Ma már Szenegál a második hazám, Magyarországot tekintem az elsőnek – mondta a 33 éves csatár a debreceni klub honlapján. – Szándékom komolyságát jelzi, hogy bár jelenleg bérelt házban élünk, terveink között szerepel, hamarosan vásárolunk egy saját ingatlant.

A Sidibe család otthonában bábeli a zűrzavar: a focista magyar felesége, Mariann angolul beszél a párjával, magyarul a háromesztendős Aichával, akivel a papa franciául kommu­nikál.

A támadó évekkel ezelőtt két alkalommal szerepelt a szenegáli válogatottban, így Pintér Attila együttesében semmiképpen sem játszhatna, klubszinten azonban jelentős tervei vannak. – Szerintem jó esélyünk van arra, hogy megtartsuk a jelenlegi, első helyezésünket – tette hozzá. – Nagyszerű állapotban érzem a csapatot, a tavalyi teljesítményünkhöz képest rengeteget javultunk, most már idegenben is megfelelően szerepeltünk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja