Aktuális

Bors-játék: Sándor indul a fődijért is

Hu-Zo

Létrehozva: 2014.02.20.

Ötvenezer forint besöprése után a Bors fődíjáért is harcba indul egy vecsési nyugdíjas. Sándor hallókészülékét cserélné le az újabb nyereményből.

A 68 éves vecsési Vajda Sándor 50 ezer forint boldog tulajdonosa lett a Bors nyereményjátékán. – Nyugdíjas anyagbeszerző és sofőr vagyok. Minden reggel egy kis vecsési boltban megveszem a Borsot – meséli a nyugdíjas. – Így történt ez most is. A feleségem szokta feltépni a lapjukon a matricát. Amikor meglátta a három egyforma jelet, szólt, hogy adjam oda a szemüvegét, mert nem akart hinni a szemének.

Vajdáék csak a telefonos regisztrálás után hitték el, hogy ekkora szerencse érte őket. – Nagyon vágyunk egy wellness hétvégére. De van egy második osztályos unokánk is, akit meglepnénk egy kerékpárral – tervezgetett a nyertes.

Sándort már többször is homlokon csókolta Fortuna istenasszony: kaparós sorsjegyen egyszer százezer forintot nyert, s volt hármasa is az ötös lottón. – Mivel hallókészüléket használok, aminek a cseréje aktuális, és 160 ezer forintba kerül, várjuk, hátha elvisszük a főnyereményt, az autót is. Abból megoldódna minden anyagi gondunk – mosolygott Sándor. 

Írjon dalszöveget!

Tetszik a Bors dalszövege, de úgy érzi, jobbat tudna írni? Küldje el nekünk a saját Bors dalszövegét a reklámban ismert dallamra. A legjobbnak talált dalszöveg szerzőjét Bors-ajándékcsomaggal jutalmazzuk! Az alkotásokat levélben vagy e-mailben március 10-ig várjuk!

Cím: 1537 Pf. 235 (BorsDal) vagy [email protected] 

Az első pályamunka:

B O R S R E K L Á M II: Bizet: Carmen- Torreádor dallamára

Az, kit naponta érdekel a Bors
Csöppet se korcs, mozgása gyors
És megláthatja, hogy mit hoz a sors
Egy szép Mitsubisit
De mégsem irigylem ezért Misit
Csak egy nagyon kicsit!

Bors itt a sláger, napra kész a hír
Mindig vidám, nagy néha sír
Jobb, mint elődje a Magyar Kurír
Mert vár sok nyeremény
Gyorsan letépheted, ne légy szerény
Ez nem hiú remény!

Mórahalom 

Hegedűs Ferenc
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek