Celeb

Kínos: megbukott, elmarad a Csillag születik

K. B. V.

Létrehozva: 2014.02.18.

Hiába jelentették be, mégsem lesz idén Csillag születik. Úgy tűnik, a tehetségkutatóra nem sikerült annyi versenyzőt találni, amennyivel egy ilyen show-t meg lehet tölteni.

Tehetségek százai jelentkeztek, és a hivatalos sajtótájékoztatót is megtartotta már a csatorna. Jelen pillanatban mégis úgy tűnik, képtelenek elindítani idén a Csillag születik című tehetségkutatót. Ilyesfajta fiaskóra az RTL Klub életében még nem volt példa, s a hazai televíziózásban is igen ritka, hogy egy ennyire fontos műsort a meghirdetése után lefújjanak.

Bár a csatorna hivatalos választ egyelőre nem adott nekünk, az RTL Klub folyosóin azonban nyílt titok a lefújás oka, vagyis az: hiába tartottak a műsor készítői Budapesten és tíz vidéki nagyvárosban is castingot, hogy felkutassák a rejtett tehetségeket, ez nem sikerült. Közel sem gyűlt össze ugyanis annyi versenyző, amennyivel meg lehetett volna tölteni egy többfordulós, heteken át tartó nagyszabású műsorfolyamot.

A hír olyannyira friss, hogy egyelőre még az RTL Klubban is csak most fognak dönteni arról, egyáltalán mikor és hogyan tudassák a rajongókkal: idén nem születik egyetlen csillag sem a csatorna háza táján. Erre utal egyébként az is, hogy még öt nappal ezelôtt is érkeztek bejegyzések a műsor hivatalos Instagram-oldalára a szerkesztőktől, amelyek arról árulkodtak, minden rendben van, s nemcsak a műsorvezetők, hanem a zsűritagok is készülődnek az első élő show-ra.

A Csillag születik lefújása azonban nemcsak a már jelentkezett tehetségeknek és kíváncsi rajongóknak lehet rossz hír, hanem Ördög Nórának is, aki ebben a műsorban tért volna vissza egyéves szülési szabadságáról a képernyőre. Műsor híján azonban egyelőre ő is munka nélkül marad. Nóra sokat készült a tehetségkutatóra, ám érdeklődésünkre nem kívánta kommentálni a hírt.

Hasonlóan szűkszavú volt Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója is. – Nincs ezzel kapcsolatban egyelőre mondanivalónk – zárta rövidre kérdezősködésünket Kolosi. 

Megszakad a sikersorozat

Az első Csillag születiket 2007-ben indította itthon az RTL Klub, melyet az akkor mindössze tizenöt éves Utasi Árpi nyert. A mesemondó fiú után 2009-ben Tabáni István győzött, őt két évvel később a szintén énekes László Attila követte a csillagok sorában. A tehetségkutató negyedik évadját szintén egy énekes, Mészáros János Elek, az agrármérnök, talajtani szakmérnök és operaénekes nyerte.

A négy évad során mindvégig Ördög Nóri volt a műsorvezető. Az első két évadban Stohl András, majd egy-egy évre Nagy Sándor és Lilu volt a társa.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968609
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968609
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap