Aktuális

Soroksári gyilkosság: kikészítették Krisztina fiát

P. G. J.

Létrehozva: 2014.02.17.

Hihetetlen érzelmeket szabadított fel a Soroksáron megölt Kardosné Gyurik Krisztina 11 éves fiából, hogy az interneten többen gyilkosnak nevezték az édesapját. A gyerek kommentben üzent a világnak. „Az én apám nem gyilkos!!!” – írta.

Arról, hogy Roland hozzászólása mögött milyen érzelmek vannak, az apa beszélt a Borsnak. – Roli nagyon jól tanul, nemrég egy kerületi sakkversenyen egyéniben harmadik, csapatban második lett. Az iskolában tartja magát, semmit nem vesznek észre abból, hogy milyen gyötrelmeken megy keresztül – mondta el kérdésünkre Kardos Lajos.

– A kisfiam sokáig egyáltalán nem akart beszélni az édesanyja haláláról. Az internetes cikk, amelyben mint az ügy lehetséges gyanúsítottjáról írtak rólam, azonban nagyon felkavarta. Keresetlen szavakkal üzent azoknak, akik gyilkosnak neveztek.

Az apa hónapokkal ezelőtt arról beszélt a Borsnak, hogy természetes számára: őt is potenciális gyanúsítottnak tartják a rendőrök. Ezután – bár nemet is mondhatott volna – a közel négyórás hazugságvizsgálaton is részt vett.

Akkor még biztos volt benne, hogy kisfia nem szorul pszichológus segítségére.– Beszéltem Roli osztályfőnökével és a teniszedzőjével. Mindenki azt mondja, hogy semmi probléma a gyerekkel, teljesen kiegyensúlyozott, nincs szüksége arra, hogy pszichológus foglalkozzon vele – mondta, majd hozzátette: a kisfiú mindent tud arról, hogy hogyan ölték meg az édesanyját.

Nagyon sírt, amikor megtudta a hírt, de az apa hallgatott a fiát tanító pedagógusokra, akik szerint nincs szükség pszichológus segítségére, Roland ki­egyen­sú­lyo­zott. – Ma már másképp gondolkodom erről. A külvilág nem tudja, de én látom, hogy a gyerek össze van zavarodva. Tele van esténként félelemmel. Komoly érzelmi kitörései vannak. Már nem is a szobájában, hanem mellettem alszik – folytatja a férfi. – Ezért arra a döntésre jutottunk a szüleimmel, hogy szakember segítségét kérjük. Február 25-re kaptunk időpontot a soroksári családsegítő egyik pszichológusához.

Lajost is megviselte neje meggyilkolása, de tartja magát

Korábban megírtuk, hogy információink szerint több tettest keres a rendőrség a szeptember 25-i soroksári gyilkossággal összefüggésben. Kardosné Gyurik Krisztinát futás közben – feltehetőleg többen – kapták el, durván bántalmazták, egy zsineggel megfojtották. Kezeit és lábait külön-külön összekötözték. Fordulat az ügyben, hogy másfél hete az ORFK kiemelt életellenes ügyeket felderítő főosztálya vette át a nyomozást.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek