Celeb

Osvárt Andrea tart a magyar kritikáktól

Bors

Létrehozva: 2014.02.17.

Osvárt Andrea azon kevés színésznőnk egyike, akinek nemzetközi karriert is sikerült befutnia. Ám a sikernek ára is volt, Andrea úgy érzi, megkeményedett, és sokkal zárkózottabbá is vált.

Ön szerint mi kell ahhoz, hogy valaki külföldön is elismert színésszé váljon?

Egy jó adag elszántság, kitartás és nyilván olyan traumák, amelyek elindítják az embert azon az úton, hogy egyedül, segítség nélkül a jég hátán is megéljen.

Miben változott meg a hozzáállása a külföldön töltött évek hatására?

Megkeményedtem, kicsit bizalmatlanabbá és távolságtartóbbá váltam.

Az utóbbi időben elért sikerei közül melyikre a legbüszkébb?

Jó érzéssel tölt el, hogy Amerikában is helytálltam. Büszke vagyok arra, hogy egy tizenkét részes tévésorozat női főszereplőjévé választottak, illetve hogy egy mozifilm, az Aftershock főszerepét is megkaptam. Azt hiszem, ez magyar színésznőnek nem sikerült Gábor Zsazsa óta. De arra is szívesen emlékszem vissza, hogy Craig Ferguson meghívott a Late Late Show-ba.

Kit tart példaképének?

Szeretem az erős nőket, akik bármilyen kudarc után fel tudnak állni. Első számú példaképem Madonna, aki soha nem veszít az energiájából, nem engedi ki az irányítást a keze közül, soha nem hagyja, hogy bármi letaglózza őt. Bár nyilván azt nem látjuk, amikor a hálószobájában sír.

Mennyire fontos a magyar közönség visszajelzése?

Nagyon picit tartok attól, hogy a magyarokra jellemző negatív hozzáállás engem is megtalál. Éppen ezért próbálom a lelkemet távol tartani a teljesen buta és rosszindulatú megjegyzésektől. Természetesen a kritikának arra a részére, ami igaz, odafigyelek.

Jelenleg min dolgozik?

A saját cégemmel saját terveket dédelgetünk, de konkrét elképzelésekről, tervekről még nem szeretnék beszélni, még túl korai. Most egyelőre nem forgatok semmit.

Mennyire követi a divatot?

Nem szeretem a divatot, nem érdekel, és magazinokat sem vásárolok, mert valahogy mindig szerettem volna egyedi lenni, egyedi stílusú, nem pedig valakit utánozni, vagy valamilyen trendet követni. Szeretem a farmernadrágot, a kényelmes holmikat, általában nem nagyon hordok magas sarkú cipőt.

Biztos sokan kérdezték már arról, hogy hogyan ápolja a szépségét.

Igyekszem legalább nyolc órát egyfolytában aludni, ez a legfontosabb a bőrömnek. Havonta legalább egyszer elmegyek kozmetikushoz, fodrászhoz, és próbálok jó krémeket használni.

A hétköznapokban mennyire sminkeli magát?

Korábban alig használtam festéket, de most már eljött az az idő, amikor smink nélkül nem megyek az utcára. Egy pici alapozó, egy pici szemfesték és egy kis spirál mindig kerül az arcomra, szememre. Rúzst viszont nem használok. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713477309
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142390_auto_resized.png
hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141473_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713477309
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713477309
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713477309
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók