700 ezres kárt okozott Oszter Sándor

Oszter Sándor
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 14. 07:15
Felmérték a károkat tegnap a MOM Park mélygarázsában, miután a Kossuth-díjas színész előző nap a falnak és egy márványoszlopnak hajtott terepjárójával. Oszter közleményben tudatta: nem fogyasztott alkoholt.
Böszörményi Lilla

Oszter Sándor jócskán megfizethet, amiért kedden délután autójával megrongálta az egyik budai bevásárlóközpont épületét. Információink szerint közel hétszázezer forint kárt okozott.

Újabb részleteket derített ki a Bors Oszter Sándor kedd délutáni balesetéről. Csütörtökön beszámoltunk róla, hogy a színész terepjárójával nekiütközött a MOM Park falának, majd a mélygarázs falat sértette meg. A biztonsági őrök állították meg ámokfutását.

– Amint megtudtuk, hogy valaki kárt okozott az épületben, azonnal hívtuk a rendőrséget, hiszen ez rongálásnak számít. Akkor még nem sejtettük, hogy Oszter Sándor vezette az autót – tájékoztatta lapunkat az egyik neve elhallgatását kérő alkalmazott, majd további részletekkel szolgált.

– Először nekihajtott a mélygarázs előtti márványoszlopnak, majd visszatolatott, és újra nekilódult. Lehajtott a garázsba, ahol többször is lehorzsolta autójával a falat. Végül az egyik kollégám állította meg a művész urat: az autója elé állt, felszólítva, hogy álljon meg és szálljon ki.

Az alkalmazott szerint a Kossuth-díjas színész harsányan viselkedett, és bizonytalanul járt.

– Minden jel arra utalt, hogy valami befolyásolta a viselkedését. Én már csak az épületen belül lettem rá figyelmes. Láttam, ahogy tántorogva, dülöngélve bóklászott a földszinten. Több üzletbe is betért, végül a rendőrök vezették ki az egyikből – idézte fel a történteket informátorunk. – Állítólag csak azért nem bilincselték meg, mert közismert ember. Egyébként a kollégáim elmesélték, hogy Oszter a garázsban még számon is kérte őket. Azt állította, hogy a kocsija már négy hete áll a garázsunkban, tudni akarja, ki törte össze… Aztán mikor megtudta, hogy hamarosan rendőrök érkeznek, kikelt magából.

Amikor a Kossuth-díjas művész autójával az épület egyik oszlopának ütközött, több márványlap megsérült. A kár felmérése megkezdődött, és információnk szerint Oszternek mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

– Úgy hallottuk, hogy 600-700 ezer forint körüli a kár. A márványoszlop hat lapja megrongálódott és a tartó vasszerkezet is deformálódott. Ahhoz, hogy újraépítsék, vissza kell bontani, és a körülötte lévő érintetlen kőlapokat is el kell mozdítani a helyükről – árulta el egy helyszínen dolgozó szakember.

Szerettük volna megismerni a bevásárlóközpont vezetőinek álláspontját is, de nem kívántak nyilatkozni. Oszter Sándor azonban kiadott egy közleményt az esetről:

„Ittasan nem vezettem. Az esemény egyéb szerencsétlen következményeiért a felelősséget természetesen vállalom. Ellenségeim kárörömének mihamarabbi múlásában és híveim remélhetőleg nagyobb táborának megértésében bízva: Oszter Sándor.”

Egy óra múlva megismételték a vérvételt

Ahogy arról a Bors tegnap beszámolt, Oszter Sándort a Gyorskocsi utcai fogdaszolgálati orvosi ügyeleten kettős vér- és vizeletvizsgálatra állították elő. Lapunk megkérdezett egy szakértőt arról, mikor és miért van szükség erre a vizsgálatra.

– Ha a körülményekből arra lehet következtetni, hogy a sofőr ittas volt az elkövetés időpontjában, mindenképpen el kell végezni rajta ezt a vizsgálatot – magyarázta dr. Kálnási Ágnes ügyvéd. – Azért nevezik kettős mintavételnek ezt a vizsgálatot, mert egy óra különbséggel megismétlik. Így tudják kiszámítani, hogy az illetőnek pontosan mennyi alkohol volt a vérében az elkövetés időpontjában.

Az esetet orvos szakértő vizsgálja, és néhány napig biztosan eltart, mire megszületik a pontos eredmény. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a művész úr alkoholt fogyasztott, mivel személyi sérülés nem történt, ittas vezetés miatt kell felelnie. Ilyen esetben leggyakrabban eltiltják a delikvenst a vezetéstől – tette hozzá.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.