Aktuális

Trükkös magyarok csaltak Londonban

Bors

Létrehozva: 2014.02.06.

Nagy erőkkel körözi a brit rendőrség azt a két magyart, akik közel 13 millió forintot szedtek ki áruházi pénzváltó automatákból. Az ügyes csalók kifigyelték, hogy a tízpennys és a tízforintos érme ugyanakkora, csak az értékükben van eltérés. Érmenként 27 forintot kerestek.

A 32 éves Berki László és 26 esztendős társa, Fejér Renáta rájöttek, hogy ha a tízpennys érmék helyett tízforintosokat dobálnak be a gépbe, akkor az nem fogja érzékelni a különbséget. Az érmék értéke között azonban már jelentős eltérés van, hiszen egy tízpennys nagyjából 37 forintot ér, azaz érmenként 27 forint haszna volt a csalóknak. A fémpénzért némelyik gép áruházakban beváltható kuponokat adott ki, természetesen nem forintban…

Esetenként alig néhány tízezer forintnyi fontot zsákmányoltak, de annyi helyen jártak, hogy a végső összeg 35 ezer fontra, közel 13 millió forintra rúgott. Az ügyeskedés idôvel a rendôrség tudomására jutott, hiszen az automaták üzemeltetôje feljelentést tett. Ott pedig hamar kiderült, hogy a tolvajok a jó öreg magyar tízforintost használják.

Berki és Fejér végül tavaly nyáron bukott le az egyik áruháznál. A bolti dolgozókat korábban értesítették a sorozatos csalásokról, majd miután itt is elkezdték bedobálni a forintokat, a helyiek kihívták a rendőrséget. Letartóztatták a kettőst, akiknél némi meglepetésre kést és baseballütőt is találtak. A 296 rendbeli csalás miatt végül elítélték őket, ám januárban nem jelentek meg, hogy megkezdjék büntetésüket. Az sem elképzelhetetlen, hogy idő közben már elhagyták Angliát. És ezzel együtt a gazdagságot hozó tízpennyseket is…

Fejér Renáta (26) ellen is körözést adott ki a brit rendőrség

Máshol is ügyeskednek

Angliában korábban a magyar ötvenforintos érme volt a sláger, miután híre ment, hogy súlyban és méretben pont annyi, mint az ott használatos egyfontos. Így sokan ötven forintért parkoltak óránként, ami fontban 370 forint lett volna…

Az adriai tengerpartnál is hamar felismerték, hogy a magyar tízforintos igencsak hasonlít az egykunásra. Nem meglepő tehát, hogy a horvát parkolóőrök a nyári főszezonban sokszor találnak magyar tízforintost a perselyekben. Egy kuna negyven forint…

Kanadában is megismerték már a leleményes magyarok trükkjeit. Mint kiderült, a tömegközlekedési zsetonok pont olyanok, mint a magyar kétforintos. Sok magyar utazott órákig két forintért, más kérdés, hogy azóta már bevonták…
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693821
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten