Aktuális

Rekord: 18 milliót vittek el Gundel Takács Gábortól

F. F.

Létrehozva: 2014.01.31.

Új rekord született az m1 a Következő! című csütörtök esti adásában. Heizer Ágnes pénzügyi vezető önfeledten ünnepelhetett, hiszen 18 millióval távozhatott a stúdióból.

Heizer Ágnes már az első kérdéssora után kihúzta az ötmilliós tekercset, és jól is válaszolt. Ezek után a tizenkétmilliós tétel akadt a kezébe, így tizenhétmillióval nyugodtan ülhetett a bajnoki székbe.

Mivel időközben senkinek sem sikerült beérnie, a végjátékot 17+1 millió forint bónuszért játszotta a pénzügyi vezető, aki hamar túljutott a 21 kérdésen, és megnyerte a 18 millió forintot.

A boldog nyertes a Borsnak elárulta: nem számított ekkora összegre. – Képtelenség volt készülni a játékra, csak néztem otthon az adásokat, és reméltem, hogy ha eljutok a székig, szerencsém lesz, és csak olyan kérdéseket kapok amikre tudom a választ – magyarázta Heizer Ágnes.

– A szerencse pedig nem hagyott el, a válaszok nem igényeltek enciklopédiás tudást. Egy biztos: a végjátékban, amikor visszafelé kellett gondolkodnom, nagyon kimerültem, de még akkor sem fogtam fel, hogy mennyi pénz forog kockán – emlékezett vissza a friss milliomos, aki amint nyereményéről esett szó, titokzatossá vált. – Van egy álmom, amihez szükségem van a pénzre, ám a megvalósulása nem csak az anyagiakon múlik, ezért nem is szeretném elárulni.

A műsorvezetőt, Gundel Takács Gábort örömmel töltötte el a játékos sikere. – Az nem is jó kvíz, amit nem lehet megnyerni. Ráadásul Ágnes kifejezetten jól játszott és még a szerencse is vele volt – mondta a Borsnak Gundi.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146166_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól