Aktuális

Döbbenet: kétéves gyerek testében él a 19 esztendős lány

Bors

Létrehozva: 2014.01.29.

Egyszerűen megállt a növésben egy indiai tinédzser, aki közel 20 évesen, egy kisgyerek testében kénytelen élni. A lány egy nagyon ritka genetikai betegségtől szenved, ami a világon mindössze 300 embert érint.

Édesanyja karján közlekedik mindenhova a 19 éves Ajifa Khatun. A fiatal lány képtelen egyedül járni és etetni sem tudja magát, szervezete ugyanis megállt a fejlődésben nem sokkal második születésnapja előtt – írja a Daily Mail. A fiatal lány mindössze 10 kilót nyom és mindenben szüleire van utalva.

Khatun teljesen egészséges volt, mikor világra jött és nem volt semmilyen problémája egészen kétéves koráig. Még totyogni és beszélni is elkezdet, azonban teljesen váratlanul szervezete nem fejlődött tovább. Az orvosok először azzal nyugtatták a szülőket, hogy ez csak átmeneti állapot, ám mivel a gyerek továbbra sem nőt és képességei sem fejlődtek édesanyja aggódni kezdett.

A doktorok teljesen tehetetlennek bizonyultak. Tesztelték a gyereket rákra és hormonproblémákra is. Végül arra jutottak, a lány vélhetően egy nagyon ritka genetikai betegségtől szenvedhet, Laron szindrómától, ami a világon csupán 300 embert érint.

A 19 éves lány esete nagy hasonlóságot mutat az amerikai Brooke Greenbergével. Az egyesült államokbeli lány 20 évet élt csecsemő testben, tavaly bekövetkezett haláláig.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!