Celeb

Szinetár és Bereczki édes négyest játszott

A. T.

Létrehozva: 2014.01.26.

A Rómeó és Júlia díszelőadásán igazi csúcstalálkozó tanúi lehettek a nézők: együtt pózolt a fotósoknak a furcsa négyes: Szinetár Dóra, Makranczi Zalán, Bereczki Zoltán és Pokorny Lia.

Pikáns jelenetnek lehettek szemtanúi a Budapesti Operettszínház péntek esti nézői. A zenés teátrum aznap ünnepelte a Rómeó és Júlia című musical tizedik születésnapját, melyre a darab eddigi összes szereplőjét meghívták. Így egy este erejéig, két évvel viharos távozásuk után visszatért a színházba Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán is.

A sztárpár házassága ugyan zátonyra futott, de a mai napig jóban vannak, amit ismét sikerült bebizonyítaniuk. A nézőtér egyik páholyában ugyanis Makranczi Zalán, Dóra kedvese, míg egy másikban Pokorny Lia, Zoli „jó barátja” foglalt helyet. Szinetár már hónapokkal ezelőtt felvállalta új kapcsolatát kollégájával, viszont Zoli ez idáig nem talált új szerelemre.

Bár többször is felröppent a pletyka, hogy összejött Liával, ők maguk hallgattak. A jubileumi előadást azonban a színésznő Bereczki díszvendégeként tekintette meg, majd az azt követő pazar partin is együtt voltak.

Sőt! Négyesben is kedélyesen beszélgettek. – Nagyon jó barátok vagyunk. Elképesztően jó kollegiális viszonyunkból egy egyre mélyülő barátság alakult ki közöttünk. Nem tagadnám le őt. Ha szerelmes leszek, akkor ígérem, megüzenem – mondta sejtelmesen Zoli, majd a színházról és egykori, harcias énjéről beszélt, amit egykori operettes kollégái persze jól ismernek. – Elérzékenyültem. Elképesztő volt a mai este. A kollégák is jól fogadtak, az idő megszépíti az emlékeket. Az alkotás időnként gyötrődés, önsorsrontás, komoly ütközés másokkal, de szenvedélyesen szeretem a szakmámat.

Úgy tűnt, jelenleg mindenki boldog és elégedett a sorsával. – Nem értem, miért furcsa az embereknek ez a helyzet. Zalánnal már egy éve együtt élünk, és Zolival is jó a viszonyom – zárta rövidre Dóri.

Van visszaút az Operettbe?

A közönség többször is hosszú, álló vastapssal szakította félbe a Szinetár, Bereczki páros játékát. – Az volt furcsa, hogy nem volt furcsa, hogy már két éve nem játszottam itt. Olyan volt, mintha tegnap mentem volna innen haza, de szerencsére máshol is szeretnek, így egyelőre nem gondolkodom a visszatérésen – nyilatkozta Dóri.

Mint ismert, az Operettszínház igazgatójával, Kerényi Miklós Gáborral egykoron számos konfliktusa volt a házaspárnak, ami a távozásukhoz vezetett. Mára rendeződött a viszonyuk, de visszatérésről még egyik fél sem mer beszélni. – Fantasztikusan sikerült minden. Zoliék a premierszerep-osztás színészei voltak, természetes, hogy őket is meghívtuk. Nincs bennem ellenérzés velük kapcsolatban, ma is szeretem őket, és előbb-utóbb elkezdünk közeledni egymáshoz, de ez most a Rómeó és Júliáról szólt.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713523810
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713523810
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713523810
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713523810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”