Sport

Nehezen szabadul Tuijptől a Fradi

(turcsik)

Létrehozva: 2014.01.24.

Továbbra is szenved az FTC-ben Jack Tuijp, a holland másodosztály háromszoros gólkirálya. A csatárnak jövő nyárig van szerződése, havi hat-hétmilliót keres, nem egyszerű megszabadulni tőle.

Az átigazolási szezon egyik nagy érdeklődésre számot tartó kérdése, hogy megszabadul-e, illetve meg tud-e szabadulni holland csatárától, Jack Tuijptől a Ferencváros?

A holland másodosztály háromszoros gólkirálya nagy felhajtás közepette érkezett, ám mindössze hét bajnokin lépett pályára a Fradiban, és egy gólt szerzett az ősszel. A téli szünetben azonnal szárnyra kaptak a hírek, hogy Tuijp lehet az egyik biztos távozó, ám a csatár hangoztatta, nem adja fel, bizonyítani akar az új edzőnek, Thomas Dollnak.

Nos, a német szakember a csapat eddigi mindkét edzőmeccsén szerepeltette a támadót, ám legutóbb a Dunaújváros ellen mindössze 25 perc után lecserélte. Egyértelmű, még mindig édeskevés, amit Tuijp nyújt, és mivel havi hat-hétmillió forintos bérével az egyik legjobban fizetett játékosa a csapatnak, foglalkoztatása anyagi és morális szempontból is feszültséget okoz.

– Jack nincs könnyű helyzetben, amikor a Fradihoz került, nem volt százszázalékos állapotban, majd bokasérülést szenvedett, és utána nem tudta visszaverekedni magát a csapatba – magyarázta Georgi Attila, a játékos menedzsere. – Van iránta érdeklődés, és ha mindenkinek megfelelő ajánlat érkezik, el kell gondolkodnunk a váltáson, hiszen az FTC jelezte, nem számolnak vele első számú csatárként.

Tuijpnek jövő nyárig van érvényes szerződése, így a zöld-fehérek csak közös megegyezéssel tudnak megszabadulni tőle, ami gyaníthatóan sokba kerülne. Úgy tudjuk, minden megoldás érdekli a Fradit, így akár a kölcsönadás is, addig sem kellene állni a holland magas fizetését. 

A klubhoz közeli forrásból úgy értesült lapunk, hogy Tuijp már a beleki edzôtáborba sem tart a csapattal. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616109
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616109
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított