Berki Krisztiánt még a baráti körében is önzőnek tartják, ám azt az ötletét, hogy kislányának a jövőjéről már most elkezd tudatosan gondolkozni, mindannyian díjazták.
A sportoló saját, hányattatott gyermekkorára gondolt, amikor felkeresett egy pénzügyi tanácsadót. Az Édes élet sztárjának ugyanis korán elváltak a szülei, az alkoholproblémával küzdő édesanyja mellett pedig nem is volt gyermekkora. Korán fel kellett nőnie, tizennégy éves kora óta egyedül tartja el magát.
Szerencsére Berkinek már jó ideje nincsenek anyagi gondjai, a sors búsásan kárpótolta a sanyarú gyermekévekért. Ő viszont nem szeretné a vé-letlenre bízni kislánya jövőjét.
– Nekem nem volt rendes támaszom, senkim, akivel megbeszélhettem volna a problémáimat, így a sportba menekültem. Korán elköltöztem otthonról, és ezt követően tizenöt évig nem beszéltem az édesanyámmal. Egy pár cipőm és egy farmerom volt, amikor elindultam a nagyvilágba – kezdte Berki.
– A szüleim nem tudtak annyira támogatni, nem volt olyan szerencsém, hogy beleülhettem volna egy kész cégbe. Én viszont szeretném biztosítani Natasa Zselyke jövőjét – jelentette ki az édesapa, majd azt is elmondta, hogy milyen nevelési elveket vall.
– A külsőségesek terén soha nem fogom elkényeztetni a lányomat, de az a célom, hogy mire nagykorú lesz, legalább ötvenmillió forint legyen a számláján. Szeretném, ha külföldön tanulna vagy a pénz segítségével valami nagyobb vállalkozásba is belefoghatna – mesélte Krisztián, aki azt is elhatározta, hogy lánya a beleegyezése nélkül egyetlen fillér sorsáról sem dönthet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.