Prostiügy: VV Charlotte-ot a rendőrség viheti el

VV Charlotte
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 22. 07:45
Már biztos, hogy VV Charlotte-ot tanúként idézi be a bíróság a kerítéssel vádolt UFO Zsolt ügyében. Vajon ki kell jönnie a ValóVilágból, hogy tanúskodjon vagy megmenti a luxusbörtön?
FF

Nagy port kavart a hír: VV Charlotte Svájcban prostitúcióval kereste a kenyerét. A vád szerint UFO Zsolt szerezte számára a munkát, ezért az előzetesbe helyezett férfi büntetőtárgyalásán biztosan meg fogják hallgatni a vil­lalakót is.

Az UFO zenekar tagja és bűnrészességgel vádolt társai, S. Balázs és F. Fatima ügyének tárgyalása tegnap folytatódott azzal, hogy a vádlottakat szembesítették a vádpontokkal, melyek közül a legsúlyosabb, hogy bűnszervezetet működtettek. Mint kiderült, a további tárgyalások során a bűnesethez kapcsolódó szexmunkás lányokat is beidézik tanúskodni. V. Zsolt ügyvédjének nincs kétsége afelől, hogy a meghallgatások során hamarosan felbukkan a tárgyaláson már név szerint is említett Aradi Charlotte.

– Biztos, hogy őt is beidézik, de a csütörtöki tárgyalásra még nem hívták be – tájékoztatta lapunkat dr. Szigeti Szabolcs.

– Ügyfelem egy buliban felvetette neki a külföldi munka lehetőségét, de a lány ekkor nem tartott rá igényt, ám mint megtudtuk, később mégis elvállalta – zárta rövidre a választ a lányok futtatásával vádolt egykori popsztár ügyvédje.

Kérdés, hogy Charlotte a Való­Világra hivatkozva kérelmezheti-e, hogy ne vegyen részt a tárgyaláson vagy el­kerülhetetlen a megjelenése?

A Bors által megkeresett jogi szakértő szerint érdekesen alakulhatnak az események.

– Mindenkinek állampolgári kötelessége megjelenni egy tárgyaláson, ha tanúként beidézik. Kérelmezheti, hogy mégse kelljen megjelennie, de ezt ritkán engedélyezi a bíróság. Például igazolt betegség vagy munka esetén, de nem valószínű, hogy a ValóVilág miatt megkapja az engedélyt. Főleg, hogy a vádlott már két éve előzetesben ül, így biztosan nem szeretnék, hogy tovább húzódjon az ügye. A jogszabályok szerint tehát a csator­nának ki kell engednie Charlotte-ot, vagy akár elő is állíthatják, rendőrök vihetik el a villából – fejtette ki véleményét dr. Hegedűs László ügyvéd.

A bűnügy tárgyalása csütörtökön folytatódik, zárt ajtók mögött. Lapunk szerette volna megismerni az RTL Klub álláspontját is az ügy­ben, a csatorna azonban nem kívánta kommentálni a történteket.

Simonnal szexelt

Máris megvolt az első szex a ValóVilág új eresztésében. Lehetett sejteni, hogy történik valami, hiszen a villába költöző férfiak mind fogadkoztak, hogy már a játék elején elkapják a nőket. Közülük azonban ez éppen annak sikerült, akiről senki sem hitte volna. Simon Charlotte-tal bújt össze, és a kamerák tanúsága szerint tegnap fel is avatták a villa egyik ágyát, megtörtént köztük minden, ami férfi és nő között megtörténhet.

A többiek viszont egyelőre hiába próbálkoznak. Aurelio tette a szépet Teónak, és bár a lány hagyta is, hogy a takarója alá másszon, végül azonban mégsem volt szex. Zsolti pedig Izának volt szimpatikus, de mivel a sármos srác Dorkának is csapta a szelet, mindkét lány távolságot tart tőle. Laci, a rangidős pedig inkább apakép a lányoknak, semmint kívánatos férfi.

A fiúk közül már a beköltözésnél kilógott Simon, aki egy plüssállatot húzott maga után, s azt mondta, hogy addig nem vágatja le a lábkörmét, amíg be nem kerül vele a Guinness Rekordok Könyvébe. Simon nem tisztálkodott és szinte mindig lóg rajta egy zsinór vagy valami oda nem illő. A bolondos professzor a napokban nagy változáson ment át a villában, és ezt Charlotte-nak köszönhetik a nézők. A fiú levágatta koszos fürtjeit, és szerelmes csődörré változott.

Nem vagyok prostituált

Lapunkhoz már közvetlenül Charlotte bevonulása előtt eljutott az információ, hogy a lány egy ideig prostituált volt. Mielőtt beköltözött a villába, munkatársunk megkérdezte tőle, mi igaz az értesülésből, és Charlotte határozottan tiltakozott.

– Németországban előbb felszolgálóként, később egy exkluzív üzletben eladóként dolgoztam. Nem igaz, hogy a testemmel kerestem a kenyerem. Annyi viszont igen, hogy életem legnagyobb iskolája volt a kint töltött idő. Ott vált belőlem felnőtt – mondta, de a konkrét tapasztalatait nem osztotta meg velünk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.