Celeb

Csobot Adél rövid frizurával is nőies

A. T., F. F.

Létrehozva: 2014.01.20.

Először egyszerű, félhosszú barna hajjal, majd dögös vörös frizurával, most pedig teljesen új, fiús fazonnal hódítja meg a nagyérdeműt Adél. A lány bátran vágott bele a teljes fizimiskaváltásba.

Hetek óta fontolgatta a nagy lépést Csobot Adél, amiről még a fodrásza is próbálta lebeszélni. Végül eljött a nagy nap, és Adél teljesen új frizurát vágatott magának.

– Régi vágyam volt, hogy rövidre vágassam a hajam. Anyukám és a legjobb barátnőm is, aki a fod­rászom, kissé féltek az egésztől: utóbbi kérlelt, aludjak rá még egyet, de amikor elkészült a fri­zu­rám, neki is megtetszett – mesélte Adél.

Talán valamelyik világsztár frizurája adta számára az ihletet?

– Az ember persze észreveszi ezeket a friss, merész frizurákat, mint például Rihanna vagy Beyoncé haja is, de nem akartam őket utánozni, a saját stílusomnak megfelelő fazonra vágytam. Ez most tényleg egészen rövid, ami azért érdekes, mert korábban mindig „hosszú hajas” lánynak gondoltam magam.

Én is azt hittem, hogy a női karakter megkívánja a hosszú hajat, de már úgy érzem, hogy rövid hajjal is tudok nőies lenni – fejtette ki álláspontját az énekesnő. Apró csavar a történetben: ismét láthatjuk A legvidámabb barakk című kabaréban – de nem vehetjük szemügyre új frizuráját.

– Eddig is parókában játszottam, úgyhogy a rövid hajammal sem lesz nagyobb változás, ugyanúgy műhajat viselek majd – tette hozzá a cserfes szépség.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132752_auto_resized.jpg
origo.hu

Esküvőre készül Kiszel Tünde lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713246618
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közel a végítélet? Beigazolódni látszik Nostradamus pusztító jóslata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120112_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713246618
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128562_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem a tisztítószeren múlik a siker – így lesz ragyogó és csíkmentes az ablaküveg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133443_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy méter mély vízbe fulladt bele egy férfi Oroszlányban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban