Sport

Százak búcsúztak Akeem Adamstől

Bors

Létrehozva: 2014.01.18.

Több százan kísérték el utolsó útjára Akeem Adamset, a Ferencváros 22 éves korában, szívbetegségben elhunyt játékosát. A fiatal labdarúgót szülővárosa, Point Fortin stadionjában ravatalozták fel.

Trinidad és Tobagó zászlaja mellett a Ferencvárosé borította a súlyos szívbetegség következtében tragikusan fiatalon eltávozott futballista koporsóját. Rajta pedig ott feküdt a 4-es számú mez, amelyben először lépett pályára közép­iskolás korában. A ravatal mellett természetesen kiállították Akeem Fradi-mezes fényképét is.

Az FTC egyébként nem képviseltette magát személyesen a szertartáson, de koszorút és részvéttáviratot küldött Trinidadba, itthon pedig gyászmisét mondattak tiszteletére a Szent Kereszt-templomban. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke Raymond Tim Kee-nek, a trinidadi szövetség elnökének címezte részvéttáviratát, melyben többek között ezt írta: „Nemcsak egy tehetséges futballistát, de egy kiváló embert is veszítettünk a személyében.”

David Mohammed, a trinidadi válogatott menedzsere a temetésen hazája igazi nagykövetének nevezte Akeemet, akit mindenhol szerettek, és halála nem volt hiábavaló, hiszen példát mutatott a fiataloknak, hogy más út is létezik a kábítószeren és a bűnözésen kívül.

– Boldog vagyok, hogy a fiam legalább részben megvalósíthatta álmait – mondta a játékos édesanyja, Ancilla. – Akeem hitt a gyógyulásában, és nagyon készült a hazatérésre, már tervezgette a beszédet, amit itt akart elmondani a barátainak és a szurkolóknak. Most már egy békésebb világba költözött, de emléke örökké a szívünkben él.

A gyászszertartáson a trinidadi kormány részéről senki sem tette tiszteletét. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek