Celeb

Súlyos kór fenyegeti Csonka Pici karrierjét

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2014.01.16.

Kétségbeesésében rajongói segítségét kérte Csonka András. A színész-énekes évek óta krákog és köhécsel, ám az orvosok nem találják betegségének az okát. Problémája lassan a munkája rovására megy.

Aki ismeri a népszerű színészt, az tudja, hogy Csonka András komoly hipochonder, vagyis a világon létező összes betegséget képes bebeszélni magának még akkor is, ha csak olvas róla.

A félelmeit próbálja kordában tartani, jókat nevet saját magán, a napokban azonban egy igencsak komolynak tűnő problémát osztott meg a Facebook-oldalán: „Ha valakinek volt olyan krónikussá váló tünete, amit nevezzünk orrváladék-hátracsorgásnak, és talált olyan módszert, ami megszüntette, kérem, írjon privátban. Már volt orrmelléküreg ct, ultrahang. Refluxra évek óta szedek gyógyszert, szóval az kipipálva. Bocs, hogy ezzel itt nyomulok, de az állandó krákogás, köhécselés a munkám rovására megy, és bosszant az egész” – áll a segélykérő kiírásban.

A Bors aggódva hívta fel az énekes színművészt. – Számtalan vizsgálaton vagyok már túl. Igazi, megnyugtató megoldás azonban még mindig nincs – mondta Csonka András, majd így folytatja: – Azt vettem észre, hogy ha kevesebb édességet eszem, kicsit enyhülnek a tünetek. De mivel nagyon szeretek nassolni, ez sem könnyű feladat. A megoldást tehát továbbra is keresem, mert kezd tarthatatlanná válni ez az állapot.

Nem kétséges, hogy egy énekes-színész esetében ez óriási probléma, hiszen a hangjából él. A torka és a hangszálai rendkívüli megterhelésnek vannak kitéve, előfordul, hogy egy előadás alatt akár egy tucat dalt el kell énekelnie.

Dr. Bense Tamás orvos szerint három lehetséges betegség okozhatja a kellemetlen tüneteket. – Első körben melléküreg-gyulladást, orrmandula-túltengést vagy allergiát neveznék meg a tünetek kiváltó okaként – magyarázza a szakember.

– Biztos vagyok benne, hogy több alapos vizsgálaton esett már át a páciens, én mégis azt mondom: több szem többet lát. Én a helyében felkeresnék még egy nagy tapasztalattal rendelkező fül-orr-gégészt, aki további vizsgálatokat végezhetne.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083220_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689911
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689911
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...