Celeb

Idősebb lánnyal randizik Bozsek Márk

Bors

Létrehozva: 2014.01.15.

Bozsek Márknak eddig csak idősebb barátnői voltak, és legújabb szerelme sem kivétel ez alól. Az elmúlt hetekben szövődött kapcsolat közte és egy spirituális gondolkodású lány között.

Bozsek Márk néhány hete találkozgat egy lánnyal, akin azonnal megakadt a szeme. A szerencsés kiválasztottal egy szórakozóhelyen elegyedett szóba, és azóta is találkozgatnak.

– Rendkívül szimpatikus lány, aki hozzám hasonlóan spirituális gondolkodású, és mélyebb dolgok is érdeklik. Ilyen szempontból válogatós vagyok, fontos, hogy mindig tudjak beszélgetni azzal, aki tetszik. Szerencsére a megérzésem már az elején megsúgja, hogy az illető ilyen-e vagy sem. Bele sem megyek a kapcsolatba, ha nem pendülünk egy húron – fejtegette a Barátok közt szereplôje, akinek saját bevallása szerint nincs ideálja, de általában az idősebb nők vonzzák.

– Eddig minden barátnőm idősebb volt nálam, ahogy ez a lány is. Valahogy velük jobban megtalálom a közös hangot – szögezte le a huszonöt éves színész-énekes, aki az első randira általában teázni vagy kávézni viszi kiszemeltjét.

Márknak fontos, hogy az ismertsége miatt ne jöjjön zavarba.

– Én nem játszom meg magam, nincs értelme taktikázni, mert akkor az ember nem is tud jó benyomást tenni. A természetesség a legfontosabb, nem hódítok különösebben, mert az sokszor kitalált viselkedés. Ha valakivel ismerkedem, akkor az a fontos, hogy úgy beszéljünk egymással, mint ember az emberrel, és ne úgy, mint ember az ufóval. Különben ha egy 14-15 éves tinilánnyal találkoznék, az is előfordulhatna, hogy zavarában bepisil – viccelődött a Barátok közt sztárja, aki azért sem jelenti még be, hogy barátnője van, mert sokszor volt már kéthetes kalandja, amiből nem lett komoly kapcsolat, és nem szereti előre elkiabálni a kölcsönös szimpátiát. Főként akkor, ha felmerülhetnek akadályok.

– Az egyetlen nehézség, ami közénk állhat az, hogy a lánynak vannak külföldi tervei, nálam pedig ez egyelőre nem aktuális – tette hozzá.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713628213
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147557_auto_resized.png
hirtv.hu

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147286_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713628213
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713628213
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713628213
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713628213
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?