Aktuális

IQ-bajnok erősíti a rendőrséget

S. D.

Létrehozva: 2014.01.14.

Miközben a fél ország rendőrvicceken mulat, kevesen tudják, hogy az országos IQ-bajnokság győztese Juhász Károly rendőrőrnagy. A Fejér megyei zsarunak 148-as az intelligencia-hányadosa.

Juhász Károly őrnagy sok mindent elmondhat magáról, csak azt nem, hogy unalmas lenne az élete. Nyert bajnokságot focistaként, alosztályt vezetett
a rendőrségen, közgazdászként diplomázott, és ő lett az első gyôztes az ország IQ-teszt-jén egyéni kategóriában.

A nézők gyakran láthatják a tévében, hiszen tavaly óta már a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának oszlopos tagja. 

– 2003-ban az RTL Klubon bemutatott, Az ország tesztje című vetélkedőn vettem részt a rendőrök csapatában, valamint egyéni kategóriában is. Utóbbi során nekem volt a legmagasabb az intelligenciahányadosom, 148-cal – mondta Juhász Károly őrnagy a Borsnak, hozzátéve: nem mindig a rendőri pályára készült.

– Focista voltam, a Videoton FC tartalékcsapatában magyar bajnoki címet is szereztem. Sajnos volt két sérülésem, mindkettő műtéttel zárult, és a labdarúgást ilyen szinten abba kellett hagynom. Ekkor jelentkeztem rendőrnek egy ismerős rábeszélésére – folytatta az őrnagy, aki egyenruhásként sem hagyta abba a tanulást: a közgazdászdiploma után sikeresen befejezte a Rendőrtiszti Főiskolát is.

– Alosztályvezetőként dolgoztam a vizsgálati osztályon 2013-ig, amikor is a sajtószolgálathoz kértem az áthelyezésemet. A tévés szerepléseim során elég közel kerültem a kommunikációhoz, alosztályvezetőként is rendszeresen nyilatkoztam. Így gyakorlatilag egyenes út vezetett a sajtószolgálathoz – mesélte Károly, aki szabadideje nagy részét a családjának és a sportnak szenteli.

A labdarúgás a szíve csücske, de emellett fut, kerékpározik, teniszezik, kosárlabdázik, télen pedig síel, miközben vendég. 

Előítéletesek a viccek

Közúti ellenőrzés nyáron az autópályán.
Rendőr: – Jó napot kívánok, jogosítványt, forgalmi engedélyt, zöld kártyát legyen szíves átadni ellenőrzésre!
Autós: – Cakkumpakk?
Rendőr: – Ja, maga külföldi turista? Mehet tovább!


– Min veszekszik a négy rendőr az autóban?
– ???
– Melyikük üljön az ablak mellé.


– Miért teszi a rendőr a gyerekét a szekrény tetejére aludni?
– ???
– Mert amikor az ágyról esett le, nem hallotta. 

Közúti ellenőrzés nyáron az autópályán.
Rendőr: – Jó napot kívánok, jogosítványt, forgalmi engedélyt, zöld kártyát legyen szíves átadni ellenőrzésre!
Autós: – Cakkumpakk?
Rendőr: – Ja, maga külföldi turista? Mehet 
tovább!
l
– Min veszekszik a négy rendőr az autóban?
– ???
– Melyikük üljön az ablak mellé.
l
– Miért teszi a rendőr a gyerekét a szekrény tetejére aludni? 
– ??? 
– Mert amikor az ágyról esett le, nem hallotta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720819
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720819
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét