Sport

Krisztiánnal teljes Lipcsei Betta élete

Létrehozva: 2014.01.13.

Lipcsei Betta, a Sport TV Harmadik Félidő című futballshow-jának műsorvezetője nyolc hónapja adott életet kisfiának, Krisztiánnak. A szépségkirálynő boldog anyukaként tért vissza a kamerák elé.

Betta és vőlegénye, Krisztián nagyon szerencsés szülők, hiszen a kis Krisztián tündéri gyermek: jól eszik, jól alszik, nyugodt kisbaba. Ennek is köszönhető, hogy Betta már az őszi futballszezon elején vissza tudott térni a képernyőre.

– A kisfiunk a lehető legjobbkor érkezett – meséli Betta –, pár héttel korábban jött, de nem is tehette volna jobban, hiszen május elején sem túl meleg, sem túl hideg nem volt, és éppen vége lett a fociszezonnak. A nyári szünetben szépen kialakult az életünk, nekem pedig, tudván, hogy ősszel már újra műsort vezetek, még több motivációm volt, hogy az ésszerűség határán belül odafigyeljek az alakomra, sportoljak.

Mivel Betta terhessége problémamentes volt, a kilenc hónap alatt is rendszeresen mozgott, jógázott, kismamatornázott, szülés után újra elkezdett jógázni,
s ekkor már futni is mert. Hamar visszanyerte formáját, ősszel már a régi Bettát láthattuk a Sport TV képernyőjén.

– Pont ideális ez a munka, hiszen kéthetente vezetem a műsort, nem vesz el sok időt a kisfiamtól, de mégis jó alkalom arra, hogy kicsit kiszakadjak a négy fal közül – folytatja a 26 éves modell-műsorvezető, aki négy éve van együtt párjával.

– Igaz, mivel Krisztián nagyon jó kisfiú, sokat járunk ide-oda, szinte mindenhova magammal tudom vinni. Voltunk már a Sport TV-ben ruhapróbán, akkor műsorvezető kollégám, Molnár Matyi pesztrálta, de az NSO TV felvételére is vittem már magammal, ahol folyton beleszólt a műsorba.

Betta és a vőlegénye – akik tervezik az esküvőt, de Krisztián érkezése most fontosabb volt – nagy sportbarátok, együtt futották le például a félmaratont. Céljuk, hogy gyermekük szintén sportos legyen, az apuka éppen ezért lelkesen hordja a kisfiát babaúszásra.

És hogy bővül-e a család? – Mindenképpen szeretnénk kistestvért, de nem most – mondja a boldog anyuka. – Szerencsére a baráti társaságunkban most olyan sok kisbaba született, hogy Krisztián szinte sosincs egyedül.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713468010
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713468010
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713468010
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713468010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget