Celeb

Kifigurázta Gesztit Danics Dóra anyja

Bors

Létrehozva: 2014.01.13.

Rövidnadrágra vet­kőzött, fejére baseballsapkát, lábára pedig tornacipőt húzott Bach Szilvia, hogy borsot törjön Geszti Péter orra alá. Igaz, akkor még a híres humorista anyuka nem tudhatta, hogy lányának nem csak viccből lesz dolga a Rapülők frontemberével.

Szilvia a népszerű rapzenekar legismertebb számát, a Nem adom fel címût vette górcsô alá még a kilencvenes években, ám a vicc tárgya is csak most értesült róla. A humorista egész estés műsorában kislánya, Danics Dóra is részt vett, akinek így sikerült már az előtt megtréfálnia mentorát, hogy eszébe jutott volna zenei pályára lépni.

– Sokszor kísértem el anyut a fellépéseire, s egy-kettőben én is részt vettem. Ez előtt Karda Bea kislányát játszottam, hosszú szőke parókában – emlékezett vissza Dóri a kilencvenes évekre, amikorról a felvétel is származik.

– Anyu ekkor a show-jában több előadót is parodizált. Geszti Péter és a Rapülők akkor éppen nagyon népszerű volt, ezért aztán nem úszhatták meg ők sem – folytatta Dóri, aki már mentorának is megmutatta a néhány perces felvételt. – Nem tudta, hogy anyu készített róla paródiát húsz évvel ezelőtt, így nagy volt a meglepetés, szerencsére azonban végignevette az egészet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel