Celeb

Levette Koncz Zsuzsa plakátjait a köztévé

K. B. V.

Létrehozva: 2014.01.07.

Kikérte magának az énekesnő, hogy a beleegyezése nélkül hirdessék vele az M3 csatornát. Az MTVA levette a jogsértő plakátokat, Koncz Zsuzsa milliós kártérítésre számíthat.

Bár az ügyvédi felszólítást még nem kapta meg, máris visszavonta az MTVA a Koncz Zsuzsa által kifogásolt reklámplakátokat a közterületekről – tudta meg a Bors.

A művésznőnél az verte ki a biztosítékot, hogy tudta és beleegyezése nélkül használta a köztévé fiatalkori képeit saját retrocsatornája, az M3 népszerűsítésére, ráadásul pont abban időszakban, amikor a nagykoncertjét hirdető plakátjai is láthatók országszerte.

– Mélyen felháborít, hogy a megkérdezésem és értesítésem nélkül találtam szembe magam ezekkel a plakátokkal. Az ügy­védi felszólítást a jogsértés megszüntetésére már megkapták az illetékesek, kíváncsi vagyok, milyen gyorsan sikerül reagálniuk. A polgári törvénykönyv szerint Magyarországon sem megengedhető – akárki is a megrendelő –, hogy emberek képmásával visszaéljenek. Ráadásul abban a kényes helyzetben vagyok, hogy a márciusi koncertem plakátjai is kinn vannak. Ez például egy bíróság előtt súlyosbító körülmény lehet – mondta Koncz a Magyar Narancsnak adott interjújában.

Szavait megerősíti a lapunk által megkérdezett jogi szakértő is.

– Ugyan Koncz Zsuzsa kétségkívül közszereplő, de eb­ben az esetben valóban kellett volna az engedélye, így ez a képmás védelméhez fűződő személyiségi jog megsértése. Amennyiben a bíróság megállapítja a jogsértést, valamint az énekesnő bizo­nyítani tudja, hogy kár érte a plakátok miatt, úgy nem vagyoni kártérítést kérhet – folytatta a szakértő. – Mivel az MTVA plakátjai, s így Zsuzsa fiatalkori képei az egész országban láthatók voltak, a bíróság ezt a jogsértés meg­állapításakor súlyosbító körülményként értékelheti, ezért az énekesnőnek akár milliós kártérítés is járhat.

Talán épp ezen gondolkodtak el az MTVA jogi szakértő is, ugyanis az énekesnő követeléséről értesülve már el is tüntették a plakátokat a közterületekről, ezzel tulajdonképpen elismer­ve a jogsértést.

– Az MTVA már nem használja a Koncz Zsuzsa által sérelmezett plakátot, levettük valamennyit. A művésznőtől semmiféle hivatalos levél nem érkezett eddig, legalábbis nem kaptuk meg. Törekszünk a helyzet mihamarabbi megoldására – mondta Lencsó Rita, az MTVA s

A pályatársak örülnek a kampánynak

Koós János ugyan még nem látott egy plakátot sem, sőt, a retrocsatorna létezéséről sem hallott, de elmondta, nagyon örülne neki, ha ilyen összefüggésben plakátokon szerepelhetne. Akárcsak Aradszky László.

– Boldog lennék, ha találkoznék ilyen plakátokkal, mert nagyon sok közöm van a 60-as, 70-es évekhez. Valamint azt vallom: egy előadó akkor „van”, ha tévében, plakátokon, hirdetéseken szerepel, s szerintem az sem igaz, hogy az egyik plakát kioltja a másikat, éppen ellenkezőleg: erősítik egymást – érvelt az előadó.

Kovács Kati sem aggódik a plakátok miatt.

– Számomra nagy boldogság, hogy a televízió használja az arcomat. Mindent a tévének köszönhetek, hiszen 1964-ben ott kezdődött a pályafutásom. Ha a rajongóink az utcán belebotlanak a fiatalkori arcképeinkbe, biztosan nagyon örülnek neki – fogta rövidre a művésznő.

Rózsa György, a televíziós játékok mestere is boldog, hogy újra láthatja saját műsorait, melyeket harmincéves lánya is árgus szemekkel figyel.

– Mielőtt elindult a csatorna, megkerestek, és engedélyt kértek tőlem, hogy a reklámokban és az utcai plakátokon szere­pelhessen az arcom. Örömmel mondtam igent, és amióta elindult az M3, mondhatni, újra ragyogok – árulta el Rózsa György. – Ragyogok, hiszen a csatornán legalább öt régi műsorom látható. Egyrészt nosztalgikus élmény számomra, másrészt újra ismertséghez juttat. A lányom nagyon jókat szokott derülni az akkori külsőmön – tudtuk meg Rózsa Györgytől, aki aktívan részt vesz az induló retrocsatorna reklámkampányában, és bár nem sokat, az ismétlések hoznak valamit a ­konyhára is.

– Évi két-háromszázezer forintot fizetnek jogdíjként attól függően, hogy hány alkalommal ismételték meg a műsoromat.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695312
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695312
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...