Aktuális

Elképesztő neveket adhat újszülöttjének

Hu-Zo

Létrehozva: 2014.01.07.

Megjelentette a Magyar Tudományos Akadémia a tavaly elfogadott keresztnevek listáját. A szülők már szabadon válogathatnak a focisták, filmszereplők neve közül, de akad olyan is, amelyikről képtelenség eldönteni, hogy fiú vagy lány viseli-e.

Úgy tűnik, vég­leg leáldozott a Bélák és a Máriák kora, manapság már inkább a Bársonykák, Dzsesszikák, Mókák és Gandalfok hódítanak. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete ugyanis megjelentette az adható utónevek listáját, amelyen már egyre bizarrabb keresztneveket találunk.

A különös névadási trend évek óta hódít, szülők százai igyekeznek egymást túllicitálni keresztnevek tekintetében. Eddig azonban többé-kevésbé biztos talajt éreztünk a lábunk alatt. Bár sokan megmosolyogták a kilencvenes és kétezres években szaporodó Dzsesszikákat, Brájeneket, Kimberliket és Dzsásztinokat, most azonban már az is komoly erőfeszítésbe kerülhet, hogy eldöntsék, a Balzsam férfi, avagy női név, illetve a babakocsiban tolt Aglent kisfiú vagy kislány-e.

A Tudományos Akadémia ugyanakkor nem fogad el minden javaslatot, az évente beérkező több száz új név javát visszadobja:

– Nem javasoljuk az olyan név bejegyzését, amely hangzásában, jelenté­sében, a gyerek személyiségfejlődésére nézve a későbbiekben káros lehet, amely miatt csúfolhatják, kiközösíthetik – magyarázza az Akadémia.

Ezért tiltották meg – többek között – a Jacuzzi, a Radiátor és a Cserta név bejegyzését, amely például azt jelenti: „az ördög leszármazottja”. Az emberek viszont ritkán választják az ijesztő neveket, inkább a jól bejáratottak mellett döntenek. Az utóbbi évek legnépszerűbb fiúnevei a Bence, a Máté és a Levente volt, míg a lányoknál a legtöbben a Hannát, az Annát és a Jázmint adták gyermeküknek.  

Bizarr elfogadott nevek

Férfi: Airton, Apostol, Csingiz, Csatár, Dzsárgál, Frodó, Gaura, Gandalf, Györke, Kapolcs, Raul, Ronaldo, Romário, Boromir
női: Aglent, Béta, Balzsam, Cseresznye, Hippia, Illangó, Jokébed, Milka, Ozora, Nyeste, Zöldike, Arven

Ezek nem mentekát az Akadémia rostáján

Jacuzzi, Nintendó, Kazetta, Radiátor, Talán, Fradi, Teddy, Picasso, Xenox, Pimpinella, Dodi, Szöcske, Cserta, Dömper

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689016
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten