Aktuális

Rémálommá vált az élete az influenza elleni oltástól

Bors

Létrehozva: 2014.01.06.

Egy sima védőoltásnak indult: a H1N1 vírus elleni vakcinát kapta meg oltás formájában a 15 éves lánya. Nem sokkal később gyökeresen felfordult az élete.

A Nagy-Britanniában élő Chloe Glassonnál brutális mellékhatással járt a Pandemrix nevű vakcina beadása: a lánynál súlyos narkolepszia alakult ki - számolt be a Daily Mail.

A most 15 éves iskolás lány még 2009-ben kapta az oltást, és azóta a legváratlanabb helyzetekben zuhan álomba, naponta harmincszor is előfordul, hogy egyik pillanatról a másikra elalszik. Ettől gyakorlatilag pokollá vált az élete.

Megesett, hogy két óra kiesett az életéből, mert éppen úton volt a nagymamájához, amikor meglepte az álom, és a végén amolyan automata pilótaként talált csak haza - miután aggódó családja már a rendőrséget is értesítette. A lány a tanítás alatt is folyton elalszik, de a legnagyobb baj az, hogy lassan már sehova nem mer elmenni a narkolepsziája miatt.

Most egy újfajta kezeléstől vár javulást, és már azt is nagy eredménynek tartaná, ha legalább nem aludna el olyan gyakran váratlanul. Ráadásul ilyenkor szörnyű álmai is vannak.

Angliában amúgy mintegy száz emberről tudnak, akinek az influenza elleni oltás következményeként narkolepsziája alakult ki, a vizsgálatok szerint az oltás tízszeresére növelte ennek esélyét. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073581_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713548109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól