Sport

Kabát Péter hatalmas mellet akar Adrinak

turcsik

Létrehozva: 2014.01.02.

Új, nagyobb mellel látná szívesen Kabát Péter, az Újpest csatára modell párját, Róka Adrienne-t. A plasztikai sebész azonban figyelmeztette Kabátékat.

Kabát Péter, az Újpest gólerős támadója a téli szünetben is hallat magáról, fejébe vette, hogy a jelenlegi méretes cicinél is nagyobbat akar csináltatni párjának, Adrienne-nek. Az egész ötlet abból pattant ki, hogy a csinos lány elővigyázatosságból szeretné kicseréltetni eddigi implantátumait, Péter pedig úgy véli, akkor már érdemesebb nagyobb térfogatú szilikont visszaültetni.

– Szeretem a nagy melleket, el tudnék képzelni méretesebb ciciket Adrinak – árulta el Kabát. – A modellek közül Jordan hatalmas keblei villannak be elsőre, amik nekem tetszenek, de tisztában vagyok vele, hogy Adrinak túlzás lenne. Egy nyolcszáz köbcentis implantátummal beérném.

Az ország egyik legfelkapottabb plasztikai sebésze, Kárász Tamás egy konzultáció keretében felvázolta a beavatkozás veszélyeit.

– Péternek testsémazavara van Adrienne-t illetően, a barátnője melle most is nagyobb, mint ami a testalkatának megfelel – magyarázta a szakember. – A túl nagy implantátumok roncsolják a szöveteket, a saját mellállomány teljesen eltűnhet, ezért a csecsemőszoptatásról szinte biztosan le kell mondani. Az aránytalanul nagy mell amellett, hogy nem túl esztétikus, még derékfájdalmat is okozhat.

A SportKlub Meztelenül című adásában is bemutatásra kerülő konzultáción a modell elárulta, szeretné, ha a beavatkozásra sor kerülne, de megfogadja az orvos tanácsát, extrém nagyobbításra nem vállalkozik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147564_auto_resized.jpg
origo.hu

Minden eddiginél rejtélyesebb építményt találtak Franciaországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713629712
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146285_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült Donáth Anna szörnyű titka, így tört a saját hazájára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713629712
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713629712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713629712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713629712
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja