Sport

Balzsayéknál Hanna és Jázmin diktálja az iramot

Létrehozva: 2013.12.24.

Balzsay Károly és családja lelkesen készül az ünnepekre. A volt ökölvívó és egykori tornász felesége, Reubl Tünde majdnem mindent saját kezűleg készít Hannával és Jázminnal.

Oviba már egy jó ideje nem járnak a gyerekek, csak jövőre mennek, így délelőttönként van időnk a rá­hangolódásra, készülődésre – mondja Tünde. – Idén kerámiaangyalkákat gyártunk, hópasztából, szalvétatechnikával pedig karácsonyfadíszeket készítünk.

A volt bokszoló kislányai imádják nemcsak a díszítgetést, hanem a sütést is. – Idén zserbót, gyümölcskenyeret, aprósütiket sütünk, a nagy családi karácsonyi összejövetelre – ami édesanyáméknál lesz – tortát készítünk. Hanna és Jázmin már annyira izgul, hogy november végén kellett készítenem egy naptárat, amin nyomon tudják követni, hogy mennyit kell még aludni szentestéig.

Balzsay Károly is kiveszi a részét a feladatokból, amíg a felesége vásárol, vigyáz a lányokra, és a fát is minden évben ő veszi meg, természetesen plafonig érőt.
A család számára sok újat hozott 2013, mindketten edzőként kezdtek dolgozni. Dolgos hónapok állnak mögöttük, felvetődik a kérdés: most jut-e majd idő pihenésre. – Pihenésre? – neveti el magát Tünde. – Majd valamikor évekkel később. A lányok mellett soha nem tudunk pihenni, mindig ki kell találni valamit, amivel lekötjük őket. De ezek persze kellemesen fárasztó évek.

Hanna nagyon ügyes a kézműves feladatokban

Hanna és Jázmin aktívan tornászik, ám a szünetben nem lesz edzés. Félő, hogy miként bírnak velük ilyenkor a szülők. – Sajnos nehéz őket ilyenkor lefárasztani. Év közben este fél nyolcig a KSI-ben vagyunk, mindketten ott edzősködünk. Próbáljuk bevonni őket mindenbe, de az az igazság, hogy mivel itthon a bútorokat nem mindig rendeltetésszerűen használják, vagyis megy a torna itthon is, kilenc körülre azért már kisebb fordulatszámon pörögnek.

És hogy mit kíván a Balzsay-Reubl család magának 2014-re? – Egészséget, a lányainknak sok-sok örömöt okozó programot, sikert a tornateremben. Magunknak pedig talán azt, hogy amit idén elkezdtünk, az edzői munkát, minél eredményesebben tudjuk csinálni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja