Aktuális

Kutyaként tartja 11 éves unokáját - fotók

Bors

Létrehozva: 2013.12.19.

Nagyanyja szerint a fiú 1 évesen leesett az ágyról, azóta mentális zavarokkal küzd, és emberekre is támadhat. Ezért kellett láncra verni, és úgy járni vele kéregetni.

Novemberben kerültek fel az internetre annak a kínai kisfiúnak a képei, akit nagyanja láncra verve visz kéregetni az utcára. Kína egy emberként háborodott fel, megtalálták a családot, és most gyűjtést szerveznek, hogy segítsenek rajta.

A 11 éves Hi Zili nevű fiú a Csöcsiang tartományban találhato Gulai falucskában él nagyanyjával, aki egy több méteres láncra verve tartja unokáját - írja a Mirror. Hogy miért? Hi Zili egy éves korában állítólag leesett az ágyról, ami miatt olyan súlyos agysérüléseket szenvedett, hogy ma is komoly mentális problémákkal küszködik. Nagyanyja szerint emberekre is veszélyes, bárkit megtámadhat, ezért kell úgy tartani, mint egy kutyát.

Hi-nek családja sem éppen mindennapi: anyja rákban halt meg, apja elmebajos, de az őt nevelő nagymama is betegeskedik. Nagyanyja azt mondja, megszakad a szíve, hogy így kell “tartania” unokáját, de “jobb ez így”.

Nem ez az első hasonló eset, ami a közelmúltban napvilágot lát a kilátástalan szegénységet és a dúsgazdagságot egyformán képviselő Kínából. Mi is írtunk arról a férfiról, akit anyja 42 éve tart ketrecben.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143678_auto_resized.jpg
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550510
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól