Celeb

ÉNB Zsófi megbánta a leszbicsókot

Létrehozva: 2013.12.19.

A szexi Zsófit, az Éjjel-nappal Budapest sztárját már korábban is megkörnyékezték leszbikus lányok, ám néhány napja a férfiakban csalódott lány hagyta, hogy megcsókolja őt Adri. Ám Kristóf egykori barátnője szégyelli magát.

Az Éjjel-nappal Budapest kusza szerelmi szálai közt úgy tűnik, még a fellángoláshoz is kevés volt az a szikra, ami egy leszbi csók után rögtön ki is hunyt Zsófi és Adri közt. A barna szépség a buli hevében egy hirtelen ötlettől vezérelve kapta le az őt környékező leszbikus lányt.

– Igazából egy viccnek, játéknak fogtam fel, nem voltak ebben valós érzelmek és vágyak. Polgárpukkasztásnak szántam – legfőképp Kristófnak –, mert annyi csalódás ért a férfiakkal kapcsolatban, hogy azt éreztem, valami durvát kell csinálnom, hogy kiszakadjak ebből a letargiából. Ezt a módot találtam a legmegfelelőbbnek, mert a szituáció adta a lehetőséget, én meg csak éltem vele – elevenítette fel a történteket Zsófi, aki korábban sosem csókolózott lánnyal.

– Ez volt az első alkalom, de valószínűleg az utolsó is, mert rá kellett jönnöm, hogy én maximálisan hetero vagyok. Maradok továbbra is a srácoknál, pedig sajnos ők okozták eddig a legtöbb fájdalmat – jelentett ki szomorúan az önmagában is csalódott lemezlovas lány, aki időközben már megbánta a lopott csókot.

– Rettentően szégyelltem magam az eset után. Igazából bele sem gondoltam, hogy egy ilyen, számomra vicces húzás milyen sérüléseket okozhat Adriban, hisz ő valódi érzelmekkel közeledett hozzám. Annyira a saját nyűgömmel voltam elfoglalva, hogy figyelmetlenségemben fel sem tűnt, hogy ezzel olyasvalakit bántok meg, aki nem is érdemelné meg.

Zsófi lapunknak bevallotta azt is, hogy korábban már kezdett ki vele leszbikus lány, de akkor határozottan nemet mondott, és tanulva az elmúlt napok eseményéből, a jövőben sem kíván hasonló csókba keveredni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel