Celeb

Az alattvalók kiakadtak Vilmos 90 milliós kocsiján

Bors

Létrehozva: 2013.12.17.

Vilmos herceg nem mondott le a megszokott luxusról kisfia érkezése után sem. Az újdonsült apuka egy 90 milliós Bentley-vel lepte meg magát és szeretteit. A mahagóni borítású autóban vezeték nélküli internet is található.

Impozáns autócsodával gazdagította járműparkját Katalin hercegnő és Vilmos herceg. A közel 90 millió forintot kóstáló sportkocsi nem éppen mondható családbarátnak, hiszen 320 kilométeres végsebességre képes, és olyan extrákkal van felszerelve, ami nem feltétlenül a kis György herceg kényelmét szolgálja.

A kizárólag a hercegi párnak készült, alapáron 50 millió forintba kerülő autóba vezeték nélküli internetet applikáltak, a mahagóni fából készült belső rész, a hátsó üléseken elhelyezett monitorok vagy a masszírozós, fűthető bőrülések is inkább Katalinék számára lehetnek hasznosak. Persze a biztonságról sem feledkeztek meg, hiszen a Bentley négy centi vastag, golyóálló üveggel van felszerelve, a nehézfémből készült karosszéria pedig mindenütt kemény acéllal lett megerősítve.

Az autó nem éppen gazdaságos, a fogyasztása nagyon magas, de a királyi udvari források szerint a páros mindezek ellenére is ezt a járművet fogja használni a legfontosabb nyilvános eseményeken. Az alattvalók szerint a sportautó csak egy újabb flancolás az amúgy is sokat költő királyi családnak, és a legtöbben kifogásolják, hogy ilyenekre költik az adófizetők pénzét. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt