Aktuális

Volt rendőr vette el a férjét felgyújtó nőt

Bors

Létrehozva: 2013.12.10.

A rácsok mögött kötött házasságot az életfogytiglanra ítélt asszony, aki a bíróság megállapítása szerint elbódította, megszurkálta, a fürdőkádban felgyújtotta és halálra égette a férjét. Új párja ártatlannak hiszi.

A kalocsai börtön falai között egy volt rendőr feleségül vette Sápi Andreát, azt az asszonyt, akit első férje brutális meggyilkolásáért életfogytiglani fegyházra ítéltek.

– Biztos vagyok benne, hogy Andreát ártatlanul hurcolják meg. Minden jogi lehetőséget megragadok, hogy ezt bebizonyítsam – nyilatkozta a Borsnak Sándor, aki a kilencvenes évek végéig rendőrként dolgozott. Miután leszerelt, életcéljává vált, hogy elesetteken segítsen. Dacára a jogerős ítéletnek, amely szerint 2010. február 8-án Sápi Andrea begyógyszerezte, összeszurkálta, majd gázolajjal leöntötte és felgyújtotta az otthonukban a férjét, kiáll a nő mellett.

– Október 15-én a kalocsai börtönben fogadtunk örök hűséget egymásnak. A szertartás szűk kör­ben zajlott – erősítette meg információnkat a férfi. – Az egyik tanú Andrea édesanyja, a másik az öccse volt. Én pedig nemcsak karikagyűrűt, de egy fehér rózsacsokrot is adtam Andreának, ártatlansága szimbólumaként.

Az esküvő mindössze tíz percig tartott. A parancsnok engedélyezte, hogy a nevelőtiszt és a család jelenlétében fogadjon örök hűséget egymásnak Sándor és Andrea, akik a szertartás végén hitvesi csók helyett megpuszilták egymást.

– A fél óra beszélőre, amit ilyenkor engedélyeznek, lemondtam az édesanya és a testvér javára – folytatta a férfi. Az esküvő után visszakapta a vékony arany karikagyűrűt, mert ékszert nem viselhetnek az elítéltek. A gyűrűt most Sápi Andrea édesanyja őrzi. A férfi a házassággal egy­ide­jű­leg vállalta, hogy a büntetőper 10 millió 350 ezer forintos költségét feleségével együtt kifizeti.

– Kértem, hogy minden hónapban én is törleszthessem a részleteket – folytatta a férfi, aki pillanatnyilag annál többet, hogy valaha rendőrként dolgozott, majd 2010-ig karitatív egyházi szolgálatot látott el, nem kívánt önmagáról nyilvánosságra hozni. Elmondta: nem romantikus szerelmet kell keresni a házasság mögött.

Azért vette feleségül Sápi Andreát, mert csak így látott esélyt arra, hogy a nővel folyamatosan kapcsolatban maradjon, és a jogaiért küzdjön. Több feljelentést is írt már az ügyben, és beadvánnyal fordult a stras­bourgi emberi jogi bírósághoz.

Zárkaszexet hazudott?

A 32 éves Nyírőné Sápi Andreát különös kegyetlenséggel elkövetett em­ber­ölé­sért a Szegedi Ítélőtábla életfogytiglani fegyházra ítélte, legkorábban 35 év múlva szabadulhat.

Sápi Andrea a fegyházban azt állította, hogy elcsábította őt az egyik börtönőr, akinek falazott a társa, ellenük eljárás is indult. Az elsőfokú bíróság azonban nem látta bizonyítottnak az asszony előadását, miszerint cellája mellmagasságban lévő táti­káján keresztül többször közösültek. Ha az ítélet jogerős lesz, a börtönőrök beperelhetik a nőt hamis vád miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145100_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Alig ismert magára: a mai napig bánja szépészeti beavatkozásait a Jóbarátok sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145738_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713569417
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713569417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129520_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ettől elolvadsz: ilyen édesek Rúzsa Magdi hármas ikrei a misére ment – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141005_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kedves párbeszédbe kezdett Kudlik Júlia és Bíró Ada

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól